Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki mint vet, úgy arat Felcsúton

Az éves működési költségből futná élvonalbeli klubra is, de az utánpótlás-nevelés jobb befektetés.


Dátum: 2008-09-22 11:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120502
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:26.438296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Néhány évvel ezelőtt Carringtonban jártam. A helység neve talán még a futballrajongóknak sem mond sokat, pedig nevezetes hely: 2001-ben ott épült fel a Manchester United edzőközpontja. A világ legjobb, leggazdagabb klubjáé. Ha hihetetlen, ha nem: a felcsúti Puskás Akadémia, ami a létesítményhelyzetet illeti, nem sokkal marad el mögötte. S még tovább csökken majd a különbség, ha novemberben készen lesz a kollégium s az orvosi hátteret biztosító részlegnek helyet adó épületegyüttes.

Mert Felcsút maga a csoda. S persze az ékessége, a pálya, messze nem úgy fest, mint amilyennek a falusi jelző alapján gondolnánk. A falusi legfeljebb a település nagyságára, mint a stadion minőségére utal.

A napokban lesz másfél éve, hogy Orbán Viktor beszélgetésre hívott csaknem egy tucat, a labdarúgással vagy általában a sporttal foglalkozó újságírót. Az embernek ritkán adatik meg az életében, hogy gyermekkori álmai megvalósulásáról számolhasson be - ez a nap pedig a korábbi miniszterelnöknek, s hivatalosan még mindig aktív labdarúgónak még ennél is többet jelentett. Nagyjából harmincöt év telt el azóta, hogy futballozni kezdett, s bár szívesen lett volna híres játékos - az élet más pályáján lett csapatkapitány. A labdarúgás azonban örök szerelem maradt a számára. Ahhoz pedig illik hűnek lenni, s illik mindent megtenni érte, amit csak tud az ember. Miközben már a kétezres évek eleje óta támogatta (egyébként a felnőttcsapat igazolt játékosaként) a helyi utánpótlásképzést, még többre vágyott.

"A sportág problémái nem az NB I-ben gyökereznek, a mai profik szintjén nem lehet orvosolni a magyar futball bajait" - mondta akkoriban, a névadó nyolcvanadik születésnapján a Puskás Ferenc nevét felvevő akadémia alapításakor. Az alapítással az álom valóra vált.

Az egykori edző, majd tanácsadó, Jakab János - az akadémia technikai igazgatója - elismeréssel mondta, olvashatók is szavai a Puskás Akadémia névadó ünnepségére készült füzetben: "Amikor az elnök úr jó nyolc esztendeje újra Felcsútra igazolt, és elhatározta, hogy létrehozunk itt egy utánpótlás-nevelő bázist, még én is kételkedtem abban, hogy valóság lesz az álomból, pedig jól ismerem őt."

Akkoriban már sokan és sokat beszéltek arról, hogy az utánpótlás gyökeres reformja lehet a magyar labdarúgás jövőjének a záloga. Kevesen tettek ellenben érte. Illetve akik tettek - nemritkán rosszat cselekedtek. Például azok, akik megszüntették az Orbán-kormány vitathatatlanul jó kezdeményezést, a Bozsik-programot, helyette viszont nem ajánlottak szinte semmit. Maradtak az egyéni (és egy ideig egyedi) kezdeményezések - a futballakadémiák. Várszegi Gábor hozta létre az elsőt, az MTK azóta profitál belőle. A Puskás Akadémia volt a sorban a második. Az induláskor körülbelül száz-százhúsz millió forint volt az éves tervezett költségvetés, ám immár a tervek nagyobb szabásúak lettek, s a beruházások egyre nagyobb volument értek el.

Mészáros Lőrinc, az akadémiát működtető alapítvány kuratóriumi elnöke büszkén mutat körbe az építkezéseken: "Épülünk, fejlődünk. Legkésőbb novemberre készen kell lennie a Makovecz Imre tervei alapján készülő kollégiumi épületnek, s az orvosi-élettani központnak is. Az építkezéseket nem is számolva, az éves működési költségünk már kétszázhúszmillió forint körül van. Beleértve persze mindent, kezdve az edzők fizetésétől a nevelők tiszteletdíjáig."

Felvetem neki, hogy ennyiből egy élvonalbeli csapatot is működtetni lehetne - de, ugyebár, tavaly télen a Felcsút vezetői hangsúlyozták, nem céljuk az NB I. A válasz nem meglepő: "Úgy gondoljuk, sokkal hasznosabb az utánpótlásba befektetni, mint a mai profi futballba. Gazdasági szakemberként azt mondhatnák, nagyobb a megtérülése." Ez az akadémia jelmondata is: "Ki mint vet, úgy arat." Ebből (és a falu címerének központi motívumából) következik a felcsúti futballisták beceneve: Kaszások.

Minden rendes üzlet először a befektetéssel kezdődik. A felcsúti futball, a Puskás Akadémia egyelőre még a befektetés időszakában van. Kérdezem Szöllősi Györgyöt, az akadémia kommunikációs vezetőjét, mennyire volt hátrányos a fiatal játékosoknak, hogy a felcsúti csapat a második vonalban szerepelt tavasszal, ezért nem versenyezhettek az ifisták sem a legjobbak ellen.

A válasz egyben az előrelátó tervezést is dicséri: "Felcsúton nem cél továbbra sem, hogy a felnőttcsapat az NB I-ben szerepeljen, ám az annál inkább, hogy az akadémián nevelkedett fiatalok, miután esetleg kiszolgálták az NB II-es csapatot, megcélozzák az NB I-et, a válogatottságot, vagy éppen egy neves külföldi csapatot. Ez is indokolta, hogy együttműködési megállapodást kössünk a megyeszékhely dinamikusan fejlődő klubjával, az FC Fehérvárral."

A megállapodás értelmében az egykori ötszörös válogatott középpályás, Csucsánszky Zoltán csapata, Puskás Akadémia Fehérvár néven, az U19-es országos bajnokság I. osztályában játszik. A két évvel fiatalabbak, a tizenhét évesek, a 44-szeres válogatott csatár, Vincze István irányításával, ugyancsak Puskás Akadémia Fehérvár néven, ugyancsak az országos I. osztályban játszanak, természetesen a maguk korosztályában. A fehérvári klubban, illetve az akadémián folyó szakmai munkát Mezey György személye kapcsolja össze: az UEFA technikai bizottságában immár nagy tornáról nagy tornára, világbajnokságról Európa-bajnokságra a magyar labdarúgást egyedült képviselő szakember a munka első számú irányítója.

Tizenhat csapat - köztük az egykori Vasas-futballista, Szijjártó István által irányított felnőtteké, amely immár a Puskás Akadémiát működtető alapítvány tulajdona - tartozik a akadémiához, több száz futballistát jelent ez (nem számolva az ugyancsak közös szakmai irányítás alá tartozó többi fehérvári ificsapatot s a partneri megállapodással az akadémiához tartozó tucatnyi kis egyesületet szerte az országban Jászberénytől a III. kerületen át Nagykanizsáig). Ami a korosztályos játékosokat illeti: biztos, hogy nem lesz mindegyikükből profi futballista, de ez nem is nagy probléma.

"Öt korosztály kilencven labdarúgója tanul a bentlakásos rendszerben" - mondta Mészáros Lőrinc, majd Szöllősi György folytatta a gondolatot: "Megegyezésünk van a római katolikus premontrei szerzetesrenddel, az ő zsámbéki szakközép- és szakiskolájukba busszal visszük a srácokat, illetve azokhoz a gyerekekhez, akik jobban teljesítenek a tanulásban, s esetleg továbbtanulási terveket szőnek, a gödöllői premontrei gimnáziumból járnak ki tanárok. A mi akadémiánk ennyiben talán különbözik néhány hasonló jellegűtől, a tanulást valóban nagyon komolyan vesszük. Ezen belül különösen a nyelvtanulást. A srácok egy része külföldre vágyik, nekik nem kell magyarázni, mekkora előnyben lesznek sok, korábban kikerült magyar futballistával szemben. Ide tartozik, hogy autóvezetői tanfolyamot is szervezünk a fiúknak."

Aki e sorokat olvasva, mondjuk anyaként, kételkedik a fentiekben, s nem bízik eléggé abban, hogy igenis fontos az akadémián a tanulás - annak talán érv, hogy az alapító fia is itt tanul.

Orbán Viktor - aki egyébként tavaly ősz óta a Felcsút SE elnöke - már az alapításkor hangsúlyozta a sokoldalú képzés fontosságát. Ezért tanulnak meg a felcsúti akadémisták például lovagolni is. Futballistákat képeznek Felcsúton, de olyan futballistákat, akik, ha nem eléggé sikeresek a sportban, az élet más területén képesek lesznek megállni a helyüket.

Én meg, miközben ezt végiggondolom, belátom, nem ismerem jól a magyar földrajzot. Mert hát ki tudta, hogy a Bicske, Fehérvár és Budapest határolta háromszög - valójában egy szigetet rejt.

Kapcsolódó elemek