Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

2009-ben még nehezebb lesz a családoknak

A következő esztendő a családok számára nehezebb év lesz, mint 2008 volt - mutatott rá sajtótájékoztatóján Varga Mihály.


Dátum: 2008-09-22 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120505
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:27.417625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: 2009-ben még nehezebb lesz a családoknak (Varga Mihály)

Varga Mihály hétfői sajtótájékoztatóján emlékezetett rá, pénteken fogadta el a kormány és nyújtotta be a parlamentnek az adótörvényeket. Ennek kapcsán kifejtette: újabb lelepleződés, trükk derül ki. Kiderül megint, hogy mást ígértek nekünk: arról volt szó, hogy nagyarányú adócsökkentés következik, ehelyett lassan semmiféle adócsökkentésről nincs szó - fejtette ki.

Kiderül megint, hogy Gyurcsány Ferenc újra átveri az országot - tette hozzá a Fidesz szakpolitikusa -, újabb kormányzati hazugsággal állunk szemben. A nagyarányú adócsökkentés helyett az adótörvények semmi olyan áttörést nem tartalmaznak, amely tartósan magasabb növekedési pályára állítaná a magyar gazdaságot - jelentette ki.

Varga Mihály kifejtette, Gyurcsány Ferenc hosszú időn keresztül beszélt arról, hogy milyen adócsökkentésre készül, ugyanakkor a benyújtott adótörvényből világos, hogy mindebből egy szó sem igaz, ez az adótörvény nem csökkenti érdemben az emberek terheit. Kiemelte: 2009 a családok számára nehezebb év lesz, mint 2008 volt.

A benyújtott adótörvény alkalmatlan arra, hogy a Magyarország előtt álló nagy kérdésekre, kihívásokra választ adjon. Egyrészt a vállalkozásokat sújtó adóemelések - amelyeket szép számmal tartalmaz a benyújtott törvény - még inkább vissza fogják vetni a gazdasági növekedést, másrészt ezek az adómódosítások sem fogják érezhetően csökkenteni a munkanélküliség szintjét, valamint, az adótörvény paradox módon - a jövedéki adó növelésével - még akár erősítheti is a feketegazdaságot - mutatott rá Varga Mihály.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4528, 'source_type': 'media', 'source_id': 2008, 'target_type': 'article', 'target_id': 83013, 'relation_type': 'describes'}