Gyurcsány megint átvert bennünket
A kormány által benyújtott adótörvények nem az adócsökkentést, hanem az adóemelést szolgálják, ezért azokat a Fidesz nem támogatja - hangzott el Varga Mihály fideszes frakcióvezető-helyettes napirend előtti felszólalásában hétfőn.
Dátum: 2008-09-22 14:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120521
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:32.231881, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nem erről volt szó, már megint átvertek bennünket. Megint úgy tűnik, jönnek a trükkök százai, a hazugság korszaka, amikor adócsökkentésről beszélnek nekünk és aztán adóemelés lesz a végén" - fogalmazott a Fidesz alelnöke.
Mint emlékeztetett, a tervezett adócsökkentéssel összefüggésben a nyáron még 1000 milliárd forintok "repkedtek a levegőben", de Gyurcsány Megegyzés című dolgozatában is 300 milliárd forint szerepelt.
"Aztán kiderül, hogy jön a feketeleves és ebben az adócsomagban több az adóemelés, mint az adócsökkentés" - tette hozzá.
Varga Mihály úgy vélte, hogy az előterjesztés nem a magyar gazdaság érdekeit szolgálja, hanem a kormány túlélését.
Az Orbán-kormány pénzügyminisztere szakértői véleményeket idézve azt mondta, "tili-toli koncepciótlanság, maszatolás van az adótörvények területén".
A politikus a tervezett módosításokat illetően a régi középkori alkimistákkal vont párhuzamot, akik mindenből próbáltak "valami csillogót előszedni" annak érdekében, hogy aranyat "kutyuljanak" a végén.
"Ez a felszínnek a borzolása, ez halottnak a csók, ez a magyar gazdaságon semmilyen tekintetben nem segít" - hangsúlyozta Varga Mihály, aki úgy vélte, hogy a továbbiakban is a munkanélküliség és a családok terheinek növekedése várható.
Varga Mihály arra kérte a kormányt, vonja vissza és dolgozza át az előterjesztést, amit a Fidesz a jelen formában nem tud támogatni.