Gyurcsány nem meri a parlament elé vinni a Megegyezést
Az alkotmányügyi bizottság hétfőn szocialista indítványra levette a napirendről azt a fideszes javaslatot, hogy az Országgyűlés vitázzon és szavazzon a kormányfő Megegyezés című írásáról - közölte a Fidesz frakcióvezetője újságírókkal. Navracsics Tibor szerint ez azt jelzi, hogy Gyurcsány Ferenc nem meri megengedni, hogy szavazzon a Ház a kisebbségi kormány programjáról.
Dátum: 2008-09-22 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:33.771117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlamenti testület az MSZP-s Wiener György indítványára levette a napirendről indítványt, így sürgős tárgyalásról sem lehet szó - mondta a Fidesz frakcióvezetője. Ezt azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra sem meri megengedni, hogy erről vita és szavazás legyen az Országgyűlésben, mert nyilvánvaló számára, hogy nem kapna többséget a program - fogalmazott Navracsics Tibor.
A javaslatot jegyző fideszes politikus szerint a kisebbségi kormány jelenleg az Országgyűlés által jóváhagyott program nélkül működik, hiszen a korábbi program a koalíció felbomlásával megszűnt, a kisebbségi kormány programját pedig nem engedik a plenáris ülés elé. Vagyis tovább folytatódik a kormányzati tehetetlenség és bénultság - összegzett az ellenzéki frakcióvezető.
A 29 fős alkotmányügyi bizottságban egy szavazatnyi többségben van az MSZP a Fidesszel, a KDNP-vel és az SZDSZ-szel szemben. A mostani szavazáskor a 15 MSZP-s tag igennel, a 13 fideszes és KDNP-s tag nemmel szavazott, a testület SZDSZ-es alelnöke, Hankó Faragó Miklós pedig nem volt jelen.