Városrehabilitáció Debrecenben
A debreceni városrehabilitációs program első ütemében csaknem kétmilliárd forintos fejlesztés kezdődik a cívis városban - közölte hétfőn Pajna Zoltán alpolgármester.
Dátum: 2008-09-22 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:34.333538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatása szerint a városrehabilitációs programhoz mintegy 1,5 milliárd forint központi támogatást kapott Debrecen. A jövő tavasszal kezdődő munkálatok eredményeként 1,1 milliárd forint költséggel elkészül a Nyugati kiskörút Hatvan utca és Arany János utca közötti szakasza, 424 millió forintos költséggel pedig közösségi házzá alakítják át a belvárosban a volt Fazekas Mihály általános iskolát - tette hozzá az alpolgármester. Pajna Zoltán közlése szerint a városrehabilitációs program első ütemében átépítik a Halközt, amellyel bővül a belváros sétáló övezete.
Beszámolt arról is, hogy 2009-ben kezdődik meg a program keretében a Református Nagytemplom és a Református Kollégium közötti templomkert teljes rekonstrukciója. A mintegy 243 millió forintos beruházással megoldódik az egykori Szent András templom feltárt részeinek méltó bemutatása - mondta az MTI-nek Pajna Zoltán, Debrecen gazdasági kérdésekkel foglalkozó alpolgármestere.