Elítélik az újságírókat ért atrocitásokat
A Fidesz Magyar Polgári Szövetség Ifjúsági Tagozata megdöbbenéssel értesült arról, hogy a szombati, Hősök terén tartott tüntetésen az Index internetes hírportálnak az eseményről tudósító újságíróját tüntetők bántalmazták.
Dátum: 2008-09-22 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:18:35.245300, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azok, akik ezt tették, nem csupán egy riportert bántalmaztak, hanem a demokrácia egyik sarokkövét, a sajtószabadságot támadták meg. Az újságírók akadálytalan munkavégzése nélkül a nyilvánosság tájékoztatása és a hatalom ellenőrzése szenved csorbát, ezért mély aggodalommal figyeljük azt a sajnálatos tendenciát, hogy 2006-óta egyre több újságírót ért hivatásával összefüggésben atrocitás - fogalmazott közleményében a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Ifjúsági Tagozata.
Ahogyan elítéltük a Magyar Nemzet újságírójának a nemzetbiztonsági szolgálat általi zaklatását, a HVG munkatársának rendőrségi őrizetbe vételét, vagy éppen Veres János Hír Tv-vel szembeni inzultusát, úgy a Fidesz Ifjúsági Tagozata most is - az elkövetők személyétől függetlenül - kiáll a demokrácia olyan alapértékeinek érvényesülése mellett, mint az emberi méltóság és a sajtószabadság, ezért a leghatározottabban elítéli az Index újságírójának megtámadását - írja a Fidesz Ifjúsági Tagozata nevében Kruchina Károly, Kruchina Vince és Gulyás Gergely.