Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felújítás a zalaegerszegi zeneiskolában

Minden tekintetben siker jellemzi a Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény elmúlt néhány évének történetét.


Dátum: 2008-09-22 16:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120547
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:19:40.027474, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A növendékek és a tantestület dúskál a szebbnél szebb eredményekben, ami pedig a kívülállónak is szembetűnik: szépül a zeneiskola épülete és környéke. A közelmúltban készült el az intézmény belső parkolója, közben megújult a ház fûtésrendszere, az idei nyári szünetben pedig a nyílászárók cseréjét végezték el.

- Büszkék vagyunk arra, hogy a szakmai sikerek mellett munkakörülményeinket is sikerül javítanunk, szebbítenünk - fogalmaz Győrffyné Könczöl Tímea, az intézmény igazgatója.

- Többször pályázott zeneiskolánk is a nyílászárók cseréjét szolgáló támogatásra, sajnos azonban nem jártunk sikerrel. Most nagyrészt saját erőből, önkormányzati támogatásból, illetve vállalkozói segítséggel valósulhatott meg régi vágyunk. A nyílászárókat sikerült korszerű műanyagra cserélnünk az ily módon összegyűlt pénzből.

Emellett megújult az iskola portarésze, az alagsorban pedig hangszigetelést kapott az ütősök próbaterme. Ez utóbbit saját költségére végezte el az a kivitelező, aki a nyílászárókat szerelte az épületben. A zeneiskola rendelkezésére álló hatmillió forintból két tanteremben, illetve egy folyosórészen nem futotta az ablakok cseréjére.

Az intézmény vezetői abban bíznak, hogy a megvalósított korszerűsítés érezteti hatását a gázszámlákban, és a megtakarítások lehetővé teszik a még elmaradt részek felújítását.

Kapcsolódó elemek