Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Edzőtábori lagziért luxusút

Szocialista úri murik a tatai táborban.


Dátum: 2008-09-23 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:19:53.867076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Barátait rendszeresen meghívta a táborba Orbán István vacsorára, de sohasem fizetett. A konyhának mindent a tábori normából kellett kigazdálkodnia" - mondta lapunknak a tatai edzőtábor egyik, neve elhallgatását kérő dolgozója azután, hogy a helyszínen próbált meg tájékozódni a lap afelől, miért tartóztatta le a rendőrség az intézményvezetőjét, az MSZP Komárom-Esztergom megyei alelnökét, önkormányzati képviselőt.

Az egyik emlékezetes eset az volt, amikor a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltatási Intézet, a NUSI főigazgató-helyettesének leánya az edzőtáborban tartotta esküvőjét. Ezt ingyen rendezte meg Orbán, cserébe a tornaszövetség - amelynek Forgács Róbert akkoriban főtitkára volt - elvitte Izraelbe, háromhetes egzotikus utazásra. A NUSI-nál most főtanácsadóként dolgozó Forgács elismerte, hogy a tatai táborban volt a lánya esküvője, de ő ebbe érintettsége miatt nem szólt bele. "Az izraeli csereút is egyszerű hazugság - mondta lapnak Forgács. - Az igaz, hogy a feleségekkel együtt négyesben utaztunk el társasutazásra Izraelbe, de magánút volt, amelyhez semmi köze senkinek, főleg nem a tornaszövetségnek."

A történetet ellenőrizni nem tudta a Magyar Hírlap. Lázár Ottó, az edzőtábor megbízott vezetője lapunkkal közölte, hogy a nyomozók négy évre visszamenőleg minden iratot és számlát magukkal vittek.

Egyvalami azonban biztos: Orbán Istvánnak nem volt joga hozzá, hogy bármilyen kedvezményt adjon az árakból, mert nem volt önálló utalványozási, döntési joga. Ezzel szemben - tábori informátoraink szerint - a város potentátjai, cégvezetői, az MSZP funkcionáriusai állandó belépőt kaptak az uszodába, a teniszpályákra, a tekecsarnokba, és az "igazgató" (így hívatta magát a létesítményvezető) a céges bulikon a törzsvendégeknek árengedményt is adott. Cserébe - és erről már a nyomozók is sokat tudnak - a kéz kezet mos játékban nem az edzőtábor kapott valamit vissza, hanem Orbán. Ehhez képest azok az MSZP-s bulik semmiségnek tűnnek, amelyeken gyakran látták felbukkanni Lukács Zoltán és Tatai-Tóth András térségi országgyűlési képviselőket. Jöttek Pestről is a szocialista nagyfőnökök, így Ujhelyi István alelnök, Szekeres Imre elnökhelyettes, Mesterházy Attila frakcióvezető-helyettes.

Orbán István nem csupán a civil kapcsolatokat ápolta pártjában, hanem a fegyveresekkel is jó viszonyra törekedett: a tatai helyőrség parancsnoka látogatott el gyakran oda. Szekeres Imre honvédelmi miniszterként is visszajáró vendég volt Tatán, sőt időnként honvédségi sátorban tartották az edzőtábori dáridókat. Így aztán nem csoda, ha Orbán olykor-olykor Szekerest is felkereste, amikor főnökével, Török Ottó főigazgatóval (momentán sportért felelős szakállamtitkár) és Dala Tamás főigazgató-helyettessel a Hélia szaunájában megvitatták a bokros teendőket.

Minthogy Orbánnak az edzőtáborban utalványozási joga sem volt, felmerül a kérdés, hogy a pesti központban, a NUSI-nál miért nem tűnt fel senkinek az, hogy Tatán nagy értékű hűtlen kezelés gyanúja merül fel magával a létesítmény vezetőjével szemben. Megkerestük Török Ottó volt főigazgatót, a közelmúltban kinevezett szakállamtitkárt is, és ő azt felelte: "Mi semmilyen visszajelzést nem kaptunk a dolgozóktól, a számvevőszéki vizsgálat sem állapított meg semmit, az edzőtábor pedig folyamatosan növelte bevételeit." A pesti központban az sem szúrt szemet senkinek, hogy Orbánnak - a lap informátorai szerint - nincs diplomája, erősen kérdéses tehát az is, miként kaphatott kinevezést 2004 decemberében, amikor elődje autóbalesetben váratlanul elhunyt. "Akkor még nem dolgoztam a NUSI-nál - reflektált Török Ottó -, erre a kérdésére tehát nem tudok válaszolni." Igaz, az eset nem egyedi - tettük hozzá -, hiszen a mostani megbízott főigazgatónak, Dala Tamásnak sincs diplomája, úgy vezeti az olimpiai központot. "Ez tévedés - replikázott az államtitkár -, Dala rendőrtiszti főiskolát végzett."

Amúgy Dala Tamás - tudták meg Töröktől - pályázat útján került a Nemzeti Sportuszoda, onnan meg az olimpiai központ élére. Kinevezésekor a Szekeres Imréhez fűződő rokoni szálak sem jelentettek számára behozhatatlan hátrányt. Most pedig, hogy Orbán István ellen hűtlen kezelés, vesztegetés ügyében is nyomoznak, jól jöhet házon belül is a rendőrtiszti képzettség...

Kapcsolódó elemek