Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ez politikai banditizmus

A titkosszolgálatok egyre nyíltabban avatkoznak bele a politikai életbe, ez pedig politikai banditizmus - jelentette ki sajtótájékoztatóján Demeter Ervin.


Dátum: 2008-09-23 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120595
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:19:54.503632, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Ez politikai banditizmus (Demeter Ervin)

A Fidesz országgyűlési képviselője kifejtette: mikor a kormány bajba kerül, mindig a Fidesz kerül a célkeresztbe. Demeter Ervin piszkos játszmának nevezte azt, hogy a kormány a titkosszolgálatokat felhasználja saját érdekei szerint. "Ez politikai banditizmus" - fűzte hozzá.

Demeter Ervin felidézte a 2006. október 23-i eseményeket, mikor Szilvásy György a Fideszt nevezte meg felelősként, azt sejtetve, hogy a Fidesz egyes politikusai kapcsolatot tartanak fenn a szélsőséges rendbontókkal. Azóta jogerős ítélet született ebben az ügyben, és Szilvásy Györgyöt elmarasztalták - jegyezte meg. Mint folytatta, a titkosszolgálatok egyre nyíltabban avatkoznak bele a politikai életbe, legutóbb éppen az egyik ellenzéki párt elnökválasztási csatáját befolyásolták.

A fideszes politikus elfogadhatatlannak nevezte mindezt, kiemelve: káosz és zűrzavar uralkodik ezen a területen. Demeter végül leszögezte: mindez nem maradhat következmények nélkül, és a Fidesz meg fogja tenni a szükséges lépéseket.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2974, 'source_type': 'media', 'source_id': 2021, 'target_type': 'article', 'target_id': 83057, 'relation_type': 'describes'}