Óvodás tolvajok - kiskorú a megbízó
Óvodások loptak megrendelésre pénztárcákat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszón.
Dátum: 2008-09-23 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120617
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:00.912710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szerencsi rendőrkapitányságra érkezett bejelentés, hogy a megyaszói óvodában ismeretlen elkövetők elvitték az ott dolgozók pénztárcáit a benne lévő értékkel együtt.
Az alapos adatgyűjtés után vált nyilvánvalóvá, hogy idegenek nem jártak az épületben, a tettest az óvodán belül kell keresni. Megtalálták. Óvodások voltak.
A kis "elkövetők" megbízásra mentek be a csoportszobákba és kutatták át az ott talált táskákat. Az óvodások a megszerzett értékekkel az udvarra mentek, ahol a kerítésen keresztül adogatták ki azt a megbízónak, aki még maga sincs 14 éves.
A szerencsi rendőrkapitányság lopás miatt indított eljárást.