Mélygarázsépítés a Kossuth téren
A Fővárosi Közgyűlés elé kerülhet a Kossuth téri területrendezést és mélygarázsépítést szabályozó rendelet módosítása, amire azért van szükség, mivel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának döntése alapján a beruházást nemzetbiztonsági beszerzési eljárással kell megvalósítani.
Dátum: 2008-09-23 15:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:01.229739, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyáry Krisztián elmondta, hogy a Főpolgármesteri Kabinet kedden zöld utat biztosított a maximum bruttó 6 milliárd forint keretösszegű projekt közgyűlési tárgyalásának. A felszíni rendezés 1,2 milliárdos költségét, ami szerepel a 6 milliárd forintban, az Országgyűlés biztosítja.
A parkolóépítést, mint megtérülő beruházást, a főváros parkolással foglalkozó cége, a Parking Kft. banki konstrukció keretében, piaci alapon finanszírozza - jegyezte meg az igazgató. Hozzátette, hogy a kerületi és a parlamenti igények miatt a 399 férőhelyesre tervezett mélygarázs valószínűleg 100-zal több férőhellyel valósul meg 2010 végéig. A további parkolóhelyek egy részét az V. kerület bérelné a városrész lakói részére. A Parking Kft. egyebek közt ezzel indokolta az eredetileg bruttó 4,2 milliárdos keret 6 milliárd forintra emelését.
Az igazgató elmondta azt is, hogy az ülésen elhangzottak szerint a környéken más mélygarázsfejlesztések is indulnak. Az V. kerület például a szomszédos Olimpiai parkban tervez egy hasonló építkezést.
Az MTI információi szerint a kabinet helyszíni előterjesztésben tárgyalt a Kossuth tér rendezésével összefüggő kérdésekről. A rendeletmódosítási javaslat nem szerepel a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésére kiküldött napirendi pontok között. Így ez ügyben a közgyűlés csak pótelőterjesztés vagy helyszíni előterjesztés nyomán tud határozni, ha napirendre kerül az ügy. Az elmúlt hónapokban az ellenzék többször is kifogásolta a helyszíni előterjesztések számát, terjedelmét, s emiatt a közgyűlés úgy döntött, hogy csak rendkívül indokolt esetben vesz fel napirendjére helyszíni előterjesztéseket.
A Magyar Nemzetnek nyilatkozva múlt pénteken Simicskó István, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke szóvá tette, hogy a Kossuth téri mélygarázs építkezése szerinte több ponton is szokatlan beruházás. Mint fogalmazott: "több mint árulkodó, hogy míg az építkezés tervezett összköltségénél milliárdokkal nagyobb összegű közpénz felhasználására felmentést kérnek a közbeszerzés alól, már megjelenik a bizottság előtt az egyik lehetséges beruházó képviselője".