Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Széchenyi Terv sikeréről az Országgyűlés Gazdasági bizottságában

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezetője elmondta: 2001-ben a kis- és középvállalkozások összesen 210 milliárd forint támogatást kaptak a Széchenyi Terv pályázatain keresztül, ami csaknem másfélszer nagyobb a 2000. évinél. A Széchenyi Terv pályázatainak 96 százalékát nyerték el kis- és középvállalkozások, a teljes támogatási összeg 76 százalékát ez a kör kapta.


Dátum: 2003-03-26 18:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8649
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:18.299247, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A főosztályvezető arra is rámutatott, a 2001-es, a pénzintézetek által kihelyezett hitelek összege azt mutatja, hogy a bankszféra nyitott a kis- és középvállalkozások felé: 21 százalékkal több - 1425 milliárd forint - hitelt kaptak, mint 2000-ben.

Márton Attila (Fidesz) leszögezte ezek a számok is azt bizonyítják, hogy a Széchenyi Terv nagy hasznára volt ennek a vállalkozói körnek.

Ezért fontos lenne eredeti formában működtetni a Széchenyi Tervet - jelentette ki hozzá a fideszes politikus. Az sem véletlen, hogy a bankok ekkor találták hitelképesnek ezeket a cégeket. Hozzátette: ez bizonyítja legjobban, hogy a pénzintézetek is "fantáziát láttak" a Széchenyi Terv hatásában.

(Molnár Albert szocialista képviselő erre reagálva megjegyezte: a működő vállalkozások csupán 0,5 százaléka, 4464 cég tudott hozzájutni a Széchenyi-terves forrásokhoz. Hozzátette, a vállalkozások kevesebb mint 10 százaléka kapott banki hitelt.)

Leskó Tamás elmondta: a közbeszerzési pályázatokon a mikro-, kis- és középvállalkozások 2000-ben 1902, 2001-ben pedig 2517 alkalommal nyertek. A vállalkozói kör aránya 51,3 illetve 65 százalék. A nyertes ajánlatok összege ebben a körben 2000-ben 257 milliárd, 2001-ben pedig 358 milliárd forint volt.

A főosztályvezető a 2001-től bevezetett adókedvezményekről elmondta, hogy a kis- és középvállalkozások a beruházási célú fejlesztésekre szóló adóalap-kedvezményt 43 ezer alkalommal vették igénybe, ez összesen 83 milliárd forintot jelentett. Hozzátette: a kis- és középvállalkozások 2001-ben összesen 1 milliárd forintot tudtak megtakarítani azzal a kamattámogatással, amely a beruházási célú hitelek 40 százalékáig, legfeljebb 5 millió forintig terjedhet.

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága szerdai ülésén egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdasági feltételrendszeréről szóló 2000. évi beszámolót, a 2001. évit viszont a testület albizottságába utalta. A parlamenti testület azért kíván a 2001-es beszámolóval az albizottságban foglalkozni, mert a szinte az egész gazdaságot átfogó jelentést a 2001. évet követő helyzet tükrében tervezi megvitatni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek