Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Biomassza erőművet terveznek Bátonyterenyén

Biomassza erőmű létesítését tervezik a Nógrád megyei Bátonyterenyén; a város ipari parkjában az elképzelések szerint 2010 októberétől üzemelne az erőmű.


Dátum: 2008-09-23 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:02.451230, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


49,9 megawatt teljesítményű erőmű és a hozzá kapcsolódó üzemek 50 milliárd forintos beruházással, 40 százalékos arányban német többségű magántőkéből, 60 százalékban banki hitelből valósulnának meg. A beruházó a környezethasználati engedélyt már megkapta, az még nem jogerős.

A megújuló energiát előállító erőműhöz tüzelőanyagként faforgácsot és napraforgóhéjat használnak majd, utóbbi egy részét Martfűről és Pozsonyból szerzik be, illetve Bátonyterenye 100 kilométeres körzetében termelőkkel kötnek szerződést a beszállításra.

A Nógrád megye éves áramszükségletének megfelelő mennyiségű megtermelt áram mellett a sajtolt olajat is értékesítik. A befektető elmondta: az erőműben termelt hővel kapcsolatban szerződést szeretne kötni az önkormányzattal. Eszerint a városközpont intézményeit, és az ott élő mintegy háromezer embert az erőmű látná el hővel, olcsóbban, mintha azt gázból állítanák elő.

Kapcsolódó elemek