EP-vita a pénzügypiaci válságról
Az EP, a Tanács és az Európai Bizottság képviselői szerdán vitatják meg a pénzügypiacokon kialakult helyzetet és a válságnak az európai gazdaságra gyakorolt lehetséges hatásait. Elemzők szerint 1930 óta a mostani a legsúlyosabb pénzügyi válság: az elmúlt két hétben soha nem látott mértékben mentek csődbe bankok, pénzügyi intézmények, jelzáloghitelezők. Mennyire vannak biztonságban banki megtakarításaink? Kövesse élőben a holnapi vitát weboldalunkon keresztül!
Dátum: 2008-09-23 16:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:03.691819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vitát a szeptember 24-ei plenáris ülésen, szerdán délután 3-kor tartják. A képviselők már előzőleg olyan új szabályok bevezetését sürgették, amelyek biztosítanák az intézményi befektetők átláthatóságát, különös tekintettel a fedezeti alapokra és magántőke-befektetési alapokra.
A témában hétfőn vitáztak Poul Nyrup Rasmussennek (szocialista, dán) a fedezeti alapokról és magántőkéről, valamint Klaus-Heiner Lehnének (néppárti, német) az intézményi befektetők átláthatóságáról készített jelentéséről.
Nyakunkon a krach, nő a munkanélküliség?
"Az ösztönzőket a hosszú távú célokkal kell összeegyeztetni, nem pedig a rövidtávú haszonnal" - jelentette ki Rasmussen a plenáris vita során. "A válság elérte a kiskereskedelmi befektetőket és az adófizetőket. Itt az ideje, hogy a jogszabályalkotó reagáljon minderre" - fogalmazott weboldalunknak Lehne.
Elemzők szerint az 1930-as világgazdasági válság óta soha nem voltak ilyen súlyos zavarok a pénzpiacokon, ami az Eurostat előrejelzése szerint a munkanélküliség további növekedésével járhat. 2008 júliusában mintegy 16 millió álláskeresőt regisztráltak az EU‑ban, ami félmillióval kevesebb ugyan, mint tavaly ilyenkor, ám kérdés, hogy tartható‑e ez a pozitív tendencia.