Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A D-209-es stand senkinek sem kellett az Utazás kiállításon

A vasárnap befejeződött Utazás 2003 kiállításon a zsúfolt teremben egy stand üresen maradt. A kiállító helyén két virág árválkodott csupán, noha korábban a 209/D számú helyre a szervező Hungexpo emberei egy utazási iroda kiállítását szánták. Végül azonban a cég, "kedvezőbb elhelyezést" kapott.


Dátum: 2003-03-26 18:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8650
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:18.588279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az érintett vállalkozás, a Carpathia Travel vezetője, Kozlovsky Kázmér az Index internetes hírportálnak azzal indokolta a közvetlenül a kiállítás nyitónapja előtti helyszínváltoztatást, hogy a saját profiljuknak megfelelő, európai és belföldi utakra összpontosító cégek közé akartak kerülni, s így, amikor a Hungexpo felajánlott egy másik helyet, elfogadták. Igaz ugyan, mondta Kozlovsky, hogy eszükbe jutott Medgyessy Péter miniszterelnöknek, a titkosszolgálatoknál nyilvántartott, és immár szinte mindenki által ismert kódszáma is, ám a költözést végül nem ez indokolta.

Az Index számára a Hungexpo illetékesei ma elérhetetlennek bizonyultak, ezért nem tudni, hogy hányan utasították el a D-209-es standot.

Index - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek