Uniós szabályozással a pénzügyi stabilitásért
Az Európai Parlament (EP) kedden felszólította az EU fő végrehajtó testületét, az Európai Bizottságot, hogy álljon elő jogszabályjavaslatokkal a pénzügyi piaci stabilitást elősegítendő.
Dátum: 2008-09-24 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:13.819323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kézfelemeléssel fogadták el az intézményi befektetők átláthatóságáról szóló előterjesztést, és nagy többséggel hagyták jóvá azt a szöveget, amely a fedezeti alapokkal foglalkozik. Ez utóbbi dokumentum arra kéri a Bizottságot, hogy ez év végéig nyújtson be olyan jogalkotási javaslatot, amely lefedi az összes lényeges szereplőt és piaci résztvevőt, azon belül a fedezeti alapokat és a magántőke-befektetési alapokat.
Az Európai Parlament szerint az elfogadandó jogszabálynak ki kell térnie arra, hogy a befektetési vállalkozásoknak, a biztosítóknak, a hitelintézeteknek, a hagyományos alapoknak milyen tőkekövetelményeknek kell megfelelniük. Elő kell írni, hogy az "értékpapírosított" hitelek bizonyos részét vissza kell tartani a mérlegben, vagy pedig e "bizonyos rész" visszatartásának feltételezése mellett kiszámított tőkekövetelményeket kell megszabni.
A Bizottságnak a hitelminősítés területén ki kell alakítania a hitelminősítő ügynökségek, eljárásaik és megfelelőségük uniós felügyeletének mechanizmusát.
Elvi alapú jogalkotási intézkedéseket kell hozni a nem likvid pénzügyi eszközök értékelése tekintetében, azért, hogy a befektetők és a pénzügyi piacok stabilitása nagyobb védelemben részesüljön. Növelni kell az elsődleges ügynöki tevékenységet folytató intézményekre vonatkozó átláthatósági követelményeket.