Fejétől bűzlik a hal - Olcsó áram a Gyurcsány-cégnek
Nemcsak erkölcsi, de anyagi károkat is okoz, hogy Magyarország a korrupciós érzékelési index nemzetközi rangsorában nyolc helyet csúszott vissza tavalyhoz képest - erről Balsai István, a Fidesz képviselője beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-09-24 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120698
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:26.658063, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balsai István rámutatott, arra is a "lecsúszás" a befektetőket is befolyásolja, így Magyarországnak materiális károkat okoz. A politikus kijelentette: "fejétől büdösödik a hal", és emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány Ferenc tulajdonába tartozó Motim olcsóbban kapja az áramot, mint más cégek. Szerinte az alapvető probléma mindaddig nem szűnik meg, "amíg az országot olyan ember vezeti, aki élen jár cégeivel kapcsolatban ennek a helyzetnek a kiaknázásában". Mint mondta, eddig semmilyen kormányzati törekvés nem hozott eredményt sem a gazdaság kifehérítése, sem az adómorál javítása vagy az adóbevételek növelése ügyében.
Kérdésre válaszolva Balsai István azt mondta: az Orbán-kormány időszaka alatt lényegesen jobb volt ez a mutató. Mint mondta, az egykori Fidesz-kabinetben sem voltak, és a leendő Fidesz-kormányban sincsenek "milliárdosok, kedvezményre ácsorgó milliárdos vállalkozók". Mint mondta, nem tudja a leendő Fidesz-kormány névsorát, de tudomása szerint a Fidesz vezetésében és azok között, akik szóba jöhetnek, nincsenek milliárdos vállalkozók. A Fidesz-kormány nem fogja részvénytársaságnak tekinteni az országot - jelentette ki Balsai István.
A Transparency International (TI) magyarországi ügyvezetője kedden közölte, hogy Magyarország a korrupciós érzékelési index (CPI) nemzetközi rangsorában a 47. helyre csúszott vissza a tavalyi 39. helyről, a régióban Szlovénia, Észtország után az idén Csehország is megelőzte.