Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lépések a versenyképesebb európai telekommunikáció felé

Üdvözüljük, hogy az Európai Parlament mai plenáris ülésén elfogadta az új közösségi telekommunikációs jogszabálycsomagot - húzta alá Gyurk András közleményében. "Úgy véljük, hogy az eddigi szabályozás felülvizsgálata fontos előrelépés a szélessávú technológiák térnyerése szempontjából."


Dátum: 2008-09-24 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:26.969547, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő kitért arra, hogy a piacnyitás a telekommunikáció terén a kilencvenes évek második felétől mind nagyobb lendületet kapott, észrevehetően javítva a szolgáltatások színvonalát. A verseny további erősítése, következésképp a fogyasztói árak letörése terén azonban még jócskán akad tennivaló - mutatott rá. Mindemellett, a technikai fejlődés is időszerűvé tette a jelenlegi jogszabályok felülvizsgálatát.

Meggyőződésünk - hangsúlyozta Gyürk András -, hogy a szélessávú technológiák elterjedése kulcsfontosságú annak érdekében, hogy szándékunknak megfelelően Európa valóban a legversenyképesebb térségek egyikévé váljon. A hatékony telekommunikációs szabályozás már csak azért is kiemelt törekvésünk kell, hogy legyen, mivel a szóban forgó szektor fejlődése nagyban hozzájárulhat a foglalkoztatottság növeléséhez.

Örömteli fejlemény - fogalmazott -, hogy az új keretszabályozás kiemelt pillére az eddigi frekvencia-elosztási gyakorlat felülvizsgálata. Meglátásunk szerint a most elfogadott jogszabályban lefektetett gyakorlat megkönnyíti a hatékonyabb technológiák térnyerését. Szintén fontos eredmény, hogy a nemzeti szabályozó hatóságok együttműködése megerősített keretet kap a jövőben.

Az Európai Parlament által elfogadott telekommunikációs csomagnak jelentős fogyasztóvédelmi vívmányai is vannak - tájékoztatott a politikus. Átláthatóbb viszonyokat teremt a díjszabás tekintetében, emellett megerősíti a szolgáltató-váltás szabadságát. Meggyőződésünk, hogy a ma jóváhagyott keretszabályozás jelentősége abban rejlik, hogy fokozza a piaci versenyt, miközben nem hagyja figyelmen kívül a fogyasztók megfelelő szintű védelmét - zárta közleményét Gyürk András.

Kapcsolódó elemek