Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fiktív azonosítószámot viselnek a rendőrök?

Balog Zoltán (Fidesz) írásbeli kérdése Draskovics Tibor rendészeti miniszterhez.


Dátum: 2008-09-24 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120705
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:28.765451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

A sajtóban napvilágot látott hírek szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság arról adott tájékoztatást, előfordulhat, hogy még a bíróság megkeresésére sem tudják megjelölni az intézkedő rendőrök személyazonosságát az azonosító számuk alapján.

F. Károlyt 2007. november 16-án gyűjtötték be egy kormány-ellenes spontán tüntetést követően. Fent nevezett személy a rendőrség egyik századosához fordult tanácsért oszlatás közben. F. Károly a százados tanácsait megfogadta, ám mégis előállították a X. kerületi kapitányságon. Negyvenezer forintos bírságot rótt ki rá a rendőrség, de a határozatot a bíróság megsemmisítette, mivel a tüntető jóhiszemű magatartása bizonyítást nyert. Az érintett rendőrt az azonosító száma alapján próbálta tanúként beidézni a bíróság, de mind a BRFK, mind pedig a Rendőrtiszti Főiskola azt állította, hogy a szám alapján nem tudja beazonosítani az intézkedő rendőrt.

Az Országos Rendőr-főkapitányságnak a sajtó számára adott tájékoztatásából kiderül, hogy a rohamsisakokon feltüntetett azonosító számokról nem vezetnek központi nyilvántartást.

Kérdezem Miniszter Urat:

1. Megfelel-e a valóságnak a BRFK, illetőleg a Rendőrtiszti Főiskola azon állítása, hogy a szám alapján nem tudják beazonosítani az intézkedő rendőrt?

2. Amennyiben a fenti hír igaz, kérem, tájékoztasson róla, valóban fiktív azonosító számot viselnek a tömegoszlatást végző rendőrök?

Kapcsolódó elemek