Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Déli Áramlat veszélyeztetetheti a Nabucco megvalósulását

Németh Zsolt, a Fidesz külügyi kabinetvezetője aláhúzta: az orosz gázt szállító Déli Áramlat gázvezeték súlyosan veszélyeztetheti a közös európai Nabucco-projekt megvalósulását, Magyarországnak pedig érdeke, hogy a Nabucco épüljön meg, illetve valósuljon meg előbb.


Dátum: 2008-09-24 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:29.354762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes szakpolitikus annak kapcsán beszélt erről, hogy a Mol elnök-vezérigazgatója egy hétfői sajtóbeszélgetésen úgy vélte, mind az európai ihletésű Nabucco-csővezeték, mind az orosz gázt szállító Déli Áramlat meg fog valósulni. Hernádi Zsolt azt mondta, Európának pótlólagos szállítási útvonalakra van szüksége, és az, hogy a gázvezeték kihez tartozik, másodlagos kérdés.

Németh Zsolt szerint ugyanakkor igenis fontos a prioritás felállítása a két vezeték vonatkozásában. A Nabucco gázvezeték valós diverzifikációt jelentene, nem orosz gázt, nem Oroszországon keresztül - hangsúlyozta. Az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a jelenlegi politikai körülmények közepette megjósolhatatlannak nevezte, hogy mindkét vezeték meg tud-e valósulni, és azt valószínűsítette, hogy ez nem fog sikerülni.

Németh Zsolt azért is tartja lényegesnek a Nabucco elsődlegességét, mert félő, hogy a Déli Áramlattal kapcsolatos minden lépés súlyosan veszélyezteti a Nabucco megvalósulását. Ezért vagyunk azon az állásponton, hogy mindaddig fel kell függeszteni a Déli Áramlat előkészületeit, amíg reális esély mutatkozik a Nabucco megvalósítására - tette hozzá a fideszes politikus.

Mint mondta, a Déli Áramlat már csak azért is súlyosan hátráltathatja az európai gázvezeték megvalósítását, mert "a Nabucco fenyegetése Oroszország számára folyamatosan a Kaszpi-térség országaival való méltányos bánásmód kényszerét erősíti".

Arra a felvetésre, hogy José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a magyar miniszterelnökkel folytatott budapesti tárgyalása után azt mondta, nem biztos, hogy ellentétesek a Nabuccóval a párhuzamosan futó gázvezeték-építési projektek, Németh Zsolt úgy vélte: elképzelhető egy olyan elméleti helyzet, hogy a Déli Áramlat nem veszélyezteti a Nabuccót, de a jelenlegi politikai körülmények között ez nem túl valószínű. Szerinte Barroso is pontosan erről beszélt.

Kapcsolódó elemek