Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újhelyinek távoznia kell a politikából!

Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Gyimesi László, a szegedi Fidesz elnöke felszólította Újhelyi Istvánt, hogy hagyjon fel közéleti tevékenységével és távozzon a politikából.


Dátum: 2008-09-24 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:30.579795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Engedjék meg, hogy néhány sor erejéig meglepőésemnek adjak hangot.

A Zuschlag ügyben is érintett MSZP-s országgyűlési képviselő, a volt államtitkár Újhelyi István, és Nyakó István az MSZP szóvivője a közelmúltban egy erdélyi fórumon vett részt, s ezen az összejövetelen - a tudósítások szerint - az alábbi mondatok hangzottak el.

"...Minden szavazat számít. Az meg, hogy hogyan szerezzük meg, soha ne derüljön ki."

"...Ha szavazásra akarjuk bírni az embereket, ellenséget kell keresni, ha nincs, akkor

démonizáljunk valakit."

Újhelyi István és Nyakó István nagyváradi kijelentései, amelyek különböző kampányfogásokról, az ellenfél "démonizálásáról" szóltak, kétséget kizárva, a magyar politikai közélet sötét foltjai. Maga Markó Béla, a szóban forgó fórumot szervező párt elnöke is tiltakozásának adott hangot, miszerint nem ért egyet azzal, hogy valaki kemény, negatív kampány folytatására buzdítson.

A Szegedi Fidesz sem tud azonosulni azzal, ha valaki azt tartja toborzásra alkalmas eszköznek, hogy politikai tevékenysége során gyűlöletet és félelmet keltsen. Ezért a szegedi ellenzék, a szóban forgó kijelentések miatt felszólította Újhelyi Istvánt, hogy hagyjon fel közéleti tevékenységével és távozzon a politikából, mert a Szegedi Fidesz meggyőződése, hogy az ország jelenlegi válságában nem gyűlöletkeltésre, hanem összefogásra van szükség,

amelyben nincs helye olyan személyeknek, akiknek célja az emberek egymás ellen fordítása.

A Zuschlag ügyben is érintett, ezek szerint különleges morális elveket valló Újhelyi István az

események során szemernyi megbánást sem tanúsított, sőt ellenkezőleg, mintegy büszkén

vállalva véleményét, hetykén kijelentette - tollba mondva - a sajtó képviselőinek, hogy 2008.

szeptember 17-én beperelte a Fidesz szegedi elnökét, Dr. Gyimesi Lászlót. Múlt időben, és

kijelentő módban.

Nos, ezen kijelentéssel kapcsolatban annyit szeretnék megjegyezni, hogy sem az Újhelyi István által említett napon, sem egészen a mai napig engem nem perelt be senki.

Kissé újszerű ez a nebuló stílus, hogy olyat mondunk múlt időben, ami meg sem történt, de

Újhelyi István szavahihetőségével kapcsolatban - véleményem szerint - eddig sem lehettek

illúzióink. A Szegedi Városi Bíróság közhitelű igazolása szerint ez a helyzet - ha még lehet -

tovább romlott. A Szegedi Városi Bíróság hivatalos igazolása szerint ugyanis 2008. szeptember 22-én nem volt folyamatban per a Szeged Fidesz elnökével szemben.

Ezt követően nem maradt más lehetőségem, minthogy ismételten felszólítsam Újhelyi Istvánt,

hogy hagyjon fel közéleti tevékenységével és távozzon a politikából!

Dr. Gyimesi László

Fidesz, Szegedi Elnök

Kapcsolódó elemek