Lába kél kilencszáz hektár zalai földnek?
Újabb gyanús állami termőföld-eladási ügy körvonalazódik a Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok alapján.
Dátum: 2008-09-25 07:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120729
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:20:35.965758, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Információk szerint három, strómanként eljáró magánszemélyen keresztül egy társaság jutna a területhez. Szeptember hatodikán nyilvános egyfordulós pályázatot hirdetett a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. egy, a magyar állam tulajdonában lévő, 903,8 hektárnyi Zala megyei földterületre.
A hat településhez köthető, szántóként és gyepként nyilvántartott földeket a vagyonkezelő 347 millió forintért hirdette meg, amely összeget az érdeklődők alig egy hónapon belül össze kellene gyűjtsék, tekintettel arra, hogy a pályázat leadási határidejét október hatodikában állapították meg.