Domingo jövőre Pécsre hozza a világhírű operaversenyt
Várhatóan júliusban vagy augusztusban rendezik meg Pécsett az Operaliát.
Dátum: 2008-09-26 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:22:12.580338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Plácido Domingo Pécs polgármesterének, Tasnádi Péternek a társaságában a kanadai Quebecben az idei Operalia gáláján hivatalosan is bejelentette, hogy a világhírű nemzetközi énekverseny 2009-ben Pécsett lesz.
Hogy mit hozhat ez a szuperverseny a városnak? Nos, az idei Operalia záróestjén számos világsztár mellett a legismertebb európai és amerikai operaházak, televíziós társaságok első emberei ültek a jobb helyeken. A zsűrit pedig az operaélet 12 legrangosabb szakembere alkotta. Az amerikai tévétársaságok máris megkezdték a tárgyalásokat a pécsi verseny közvetítési jogaiért. Magony Zsoltot, a magyarországi főszervező Megakoncert iroda részéről ugyancsak Kanadában értük el, aki arról számolt be, hogy a legfrissebb tárgyalások szerint Domingo 8-10 napot tölt majd Pécsett 2009 nyarán - várhatóan július-augusztusban lesz a pécsi Operalia, az egyeztetések még zajlanak. A döntőt a Magyar Állami Operaházban rendezik, de a gála Pécsett lesz, a Pannon Filharmonikusokat Domingo vezényli majd itt.
Az persze a jövő zenéje, hogy a győztesek közül kiből lesz olyan világhíresség, mint José Cura vagy Rolando Villazon, akik egykor ugyancsak itt indultak. A korábbi elsők közül azonban akad két hölgy, akiket a baranyaiak már hallhattak, a Carrerassal Pécsre érkező Sabina Puértolas 2003-ban, a Domingóval együtt szereplő Ana Maria Martinez pedig 1995-ben lett első a vetélkedésen, zarzuela (spanyol dal) éneklésben. Amit a 15 éves operaénekesi tehetségkutatóról tudni illik: valamennyi hangfajban az elő- és középdöntőben zongorakísérettel lépnek fel a 18 és 30 év közötti versenyzők. A finalisták aztán zenekarral énekelnek. A három legjobb női és férfi énekes nyer díjat és négy külön elismerést is kiosztanak.