Április 1-jén nyit a százhalombattai régészeti park
Az eddigieknél is gazdagabb programokkal április 1-jén kezdi hetedik szezonját a százhalombattai Matrica Múzeum és Régészeti Park.
Dátum: 2003-03-27 07:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8663
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:22.459963, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dobos Ágnes, a skanzen munkatársa elmondta: rendezvényeik sora április 6-án ősi kézműves foglalkozásokkal veszi kezdetét.
A május 18-ra meghirdetett családi napon többi között a valaha itt élt népek étkeit - mákos zsömlét, sörös lencsét, mézes falatokat - kóstolhatják meg a látogatók.
Máglyák a Duna felett címmel június 28-án a Szászhalmok történetét ismertetik meg szertartás-játék keretében, majd szeptember 6-án sajátos történelmi divatbemutatót rendeznek.
A régészeti park a Duna közelében az őskortól itt megtelepedett népek emlékeit őrzi.
E helyütt tárták fel a 2700 évvel ezelőtti érintetlen halomsírt, ahol multimédiás műsor segítségével mutatják be az ősi elődök mindennapi életét.
A szezonnyitóra elkészült a hatodik rekonstruált ház, amely a négyezer évvel ezelőtt itt élt emberek otthonát mutatja be. A gerendákból, fonott vesszőből, sárból épült házban az általuk vélhetően használt kemencét, konyhát is megszemlélhetik az érdeklődők.
A százhalombattai régészeti park az István király út 4. szám alatt - hétfő kivételével - naponta 10-től 18 óráig várja a látogatókat.
MTI - fidesz.hu