Egy darabka "normális Magyarország"
Dátum: 2008-09-27 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120876
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:22:19.018863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Legalább hét küldöttnek nem adták ki a mandátumát a helyszínen a Magyar Demokrata Fórum szombati tisztújító országos gyûlésén, így õk nem tudnak szavazni a jelöltekre - közölte szombat délelõtt Huber Szebasztián, a párt budapesti alelnöke, az egyik érintett. Az MDF frakcióból kizárt Almássy Kornélt sem akarták elõször regisztrálni. Az ügyintézõ közölte vele, hogy ezt "felsõ utasításra" nem teheti meg. Az újságírók kérdésére, hogy ki adott erre utasítást, a pultánál lévõ ügyintézõ nem adott választ.
(...)
A budapesti vásárközpontban zajló tisztújítás eddig soha nem tapasztalt biztonsági intézkedések mellett zajlik. Több tucat biztonsági ember õrzi az ülésnek helyet adó pavilont. A sajtó csak korlátozottan végezheti munkáját, a megnyitó beszédek után a média munkatársainak el kellett hagyniuk a helyszínt. Az újságírók a szavazás idején és az eredményhirdetéskor sem lehetnek a teremben.