Az ENSZ-parancsnokság Phenjan kivonulásáról
A két Korea közötti demilitarizált övezetet felügyelő ENSZ-parancsnokság "szerencsétlennek" nevezte csütörtökön az észak-koreai küldöttség szerdai kivonulását a katonai összekötők szintjén folytatott tárgyalásokról. Phenjan szerdán bejelentette: nem engedi találkozni tisztjeit az ENSZ-parancsnokság nevében fellépő amerikai összekötő tisztekkel a két ország közötti feszült viszony miatt.
Dátum: 2003-03-27 08:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8667
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:23.661612, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Washington atomfegyver gyártásának előkészítésével vádolja Phenjant, Észak-Korea pedig a megnövelt létszámú amerikai-dél-koreai hadgyakorlatokat nehezményezi.
Az ENSZ-parancsnokság szóvivője emlékeztetett arra, hogy még a legfeszültebb időszakokban is folytak a panmindzsoni megbeszélések a két Korea közötti demilitarizált övezetben. "Szerencsétlen döntés Észak-Korea távolmaradása a tárgyalásoktól. A tavaly augusztus 6-i megbeszéléseken a felek egyetértettek abban, hogy a feszültség csökkentésének és a félreértések elkerülésének legjobb módja a közvetlen párbeszéd" - mondta a szóvivő.
Észak-Korea növelte idei katonai kiadásait - jelentette csütörtökön a KCNA hivatalos hírügynökség. A phenjani parlament szerdán hagyta jóvá a védelmi kiadások 15,4 százalékos emelését.
Mun Il Pong észak-koreai pénzügyminiszter szerint az emelésre azért volt szükség, hogy fejlesszék az ország hadiiparát, "legyőzhetetlenné képezzék ki a hadsereget és az országot bevehetetlen erőddé változtassák."
Tavaly a hadikiadások növekedése 14, 9 százalékos volt. A költségvetés összesen 14,4 százalékos emeléséhez az ország - az 1950-53-as koreai háború óta először - az államkincstár javainak eladásához folyamodott - jelentette a KCNA.
MTI - fidesz.hu