Lemondok
Arnóth Sándor fideszes képviselő hétfőn lemondott mandátumáról az ülésteremben elhangzott bekiabálása miatt.
Dátum: 2008-09-29 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:23:44.880557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hétfői napirend előtti felszólalások alatt, az adatgyűjtési ügyről szóló államtitkári válasz után Arnóth Sándor azt kiabálta be: "Lógni fogsz".
A parlamenti ülésteremben egy rossz mondat elhangzott a számból. Emiatt levonom a következtetéseket, és a mandátumomról ezennel lemondok - mondta Arnóth Sándor országgyűlési képviselő újságíróknak hétfőn délután.
Szili Katalin házelnök rendkívüli házbizottsági ülést hívott össze az ügyben, a Fidesz pedig bejelentette: etikai vizsgálatot indít.
Arnóth Sándor Püspökladány polgármestereként májusban jutott be a parlamentbe a Fidesz Hajdú-Bihar megyei listájáról, a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választott Pálinkás József helyére.A politikus lemondásával ugyanaz a helyzet áll elő, mint néhány hónappal korábban, vagyis a Fidesznek a Hajdú-Bihar megyei listáról kell valakit jelölnie a lemondott képviselő helyére.
Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője az MTI-nek azt mondta: a lehető legrövidebb időn belül, a megyei választmány javaslata alapján, a Fidesz országos választmányának elnöksége dönt majd arról, hogy ki kerüljön a listáról Arnóth Sándor helyére.
Arnóth Sándor 1994-ben lépett be a Fideszbe, és 1998-ban majd 2002-ben jutott be parlamentbe egyéni választókörzetben. A politikus a 2006-os országgyűlési választásokon nem jutott mandátumhoz, de az önkormányzati választáson, szülővárosában, Püspökladányban polgármesterré választották.