"Újabb milliók Hiller-haveroknak?"
Pánczél Károly "Újabb milliók Hiller-haveroknak?" címmel interpellációt nyújtott be Hiller István oktatási és kulturális miniszterhez.
Dátum: 2008-09-29 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120962
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:23:45.199217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Valóban ezzel a címmel jelent meg az egyik napilapban egy írás, ami akár visszafogott megfogalmazásnak is tekinthető, hiszen nem néhány millióról, hanem 17 ezer millió forintról van szó. Úgy tűnik, hogy ennyi pénz már megérte önnek, hogy valótlanságokat állítson elmúlt heti interpellációmra adott válaszában" - kezdte Pánczél Károly hétfői interpellációját.
Az állította, hogy a rendelettervezetet "az érintettek (...) nem kifogásolták", miközben tény, hogy több szakmai szervezet - egyeztetett módon - számtalan kifogást fogalmazott meg. Azt is állította, hogy "sem az egyházak, sem az önkormányzatok nem fogalmazták meg ellenvéleményüket", csakhogy elfelejtette hozzátenni, hogy velük nem is egyeztettek a módosításról - mutatott rá a fideszes politikus, megjegyezve: Hiller István azt is elmondta, hogy a rendelet "olyan új szakmai szolgáltatások létrehozását célozza meg, amelyeket ez idáig senki nem szervezett meg és nem látott el". Ezzel szemben tény, hogy a rendelet rengeteg olyan szakmai tevékenységet is országos hatáskörbe vonna, amelyeket eddig is elláttak a fenntartók - hangsúlyozta Pánczél.
Leszögezte: Hiller István tehát nem mondott igazat, amit jól jelez, hogy valamennyi ellenzéki párt, így az SZDSZ sem fogadta el válaszát.
A tárcavezető legnagyobb szándékos tévedése azonban az volt, amikor azt állította, hogy a rendelet nincs kész, észrevételek nyomán még változhat - mondta a fideszes honatya, hozzátéve: miközben ugyanis ezt állította, megjelent egy pályázat, amelyre ennek a nem is létező jogszabálynak a rendelkezései is vonatkoznak. "Mindez igazolja a gyanút, hogy a szakmai köntösbe öltöztetett módosítás mögött valójában az uniós támogatások megszerzése, meghatározott pályázói és tanácsadói körnek, a haveroknak való juttatása áll. Ami egy héttel ezelőtt még csak gyanú volt, mára valósággá vált" - fogalmazott Pánczél Károly.
Mint elmondta, a pályázat keretösszege 17 milliárd forint, amelynek nagy része a szakmai szolgáltatásokban közreműködő szaktanácsadók javadalmazását szolgálja. Ráadásul - tette hozzá - ezek a rendelet által kivételezett helyzetbe került szakértők nem egyszerűen jól fizető megrendelésekhez juthatnak, de döntő szavuk lehetne, hogy melyik fenntartó, és mely intézményeivel pályázhat majd uniós forrásokra.
Pánczél Károly a következő kérdésekkel fordult Hiller Istvánhoz: "Nem érzi cinikus viselkedésnek, hogy miközben ön arról beszél, a rendelet egyeztetése még folyamatban van, ezzel egy időben - nyilván az ön tudtával is - a rendeletre hivatkozó, azt szó szerint idéző pályázat jelenik meg? Kinek szánják a 17 milliárd forintot? Hajlandó-e újrakezdeni a rendelet egyeztetését, bevonva ebbe a leginkább érintetteket? Hajlandó-e (...) a későbbi viták és visszaélések elkerülése érdekében a TAMOP pályázatát visszavonni, mindaddig, amíg ennek a jogszabálynak az egyeztetése le nem zárul?"
Hiller István válaszában arról beszélt, hogy az említett miniszteri rendelet még csak tervezet, nincs még érvényben, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázat a kompetencia alapú oktatásról szól.
Pánczél Károly viszonválaszában leszögezte: támogatja a kompetencia alapú oktatást. A vita abban van, hogy a tárcavezető egy olyan rendelet kidolgozásán munkálkodik, amely ki akarja szorítani az eddigi szakmai szolgáltatókat.
Arra utalva, hogy Hiller István többször azt mondta, hogy a rendelet még csak tervezet, kiemelte, a pályázati kiírásban a következő áll: "a megjelenés alatt álló rendelet a közoktatási szaktanácsadói feladatokról az alábbiak szerint rendelkezik". Hozzátette: Hiller István olyan rendelettervezetből, rendeletből idéz, amely nincs kihirdetve, elfogadva. Hogyan lehet azt egy pályázati kiírásban szerepeltetni? - tette fel a kérdést Pánczél Károly. A miniszteri választ nem fogadta el, és azt kérte a T. Háztól, hogy a választ ne fogadja el, adjanak a miniszternek időt arra, hogy a szükséges egyeztetéseket lefolytassa.
Az Országgyűlés 185 igen, 170 nem szavazattal, 13 tartózkodás mellett elfogadta a miniszteri választ.