Baloldali csalás a lengyel parlamentben
Valaki törvényellenesen voksolt szerda este a lengyel szejmben két fontos szavazásnál. A kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) két parlamenti képviselője nem volt jelen, s távollétükben valaki törvényellenesen helyettük szavazott. Miután az ellenzéki és független képviselők felfedték a csalást, a házelnök bejelentette: bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt az ügyészséghez fordul.
Dátum: 2003-03-27 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:24.235261, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szejm a lengyel katonai kontingens Irakba küldését megindokló kormánytájékoztatásról és a Marek Pol infrastrukturális miniszter ellen benyújtott ellenzéki bizalmatlansági indítványról szavazott. Az iraki beszámolót a szejm nagy többséggel jóváhagyta, a bizalmatlansági indítvány kivédéséhez viszont a kormánypártok összetartására volt szükség, mert a javaslatot az összes ellenzéki frakció támogatta.
A csalást a szavazás után ellenzéki és független képviselők fedték fel, majd Marek Borowski házelnök is valószínűsítette, aki az ügyben összehívta a szejm vezetőinek (konventjének) testületét, és közölte, hogy bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt az ügyészséghez fordul. Bejelentette továbbá, hogy amennyiben bebizonyosodik a csalás, és lesz erre vonatkozó javaslat, megismétlik a szavazást a bizalmatlansági indítvány ügyében.
Március elsején a Lengyel Parasztpárt távozásával a kormánykoalíció kisebbségbe került a szejmben, de ez idáig a kormányoldal a független képviselők és az ellenzék egy részének támogatásával sikerrel verte vissza az ellene irányuló ellenzéki indítványokat.
MTI - fidesz.hu