A pénzügyi válság megérkezett az eurózónába
A Benelux államok hétvégi tanácskozásukon döntöttek a belga-holland bank, a Fortis részleges államosításáról, a három ország összesen 11,2 milliárd euróval támogatja pénz- és biztosító intézetet. Ez az első alkalom, hogy az amerikai hitelpiaci válság nyomán ilyen döntés születik az eurózóna valamelyik országában.
Dátum: 2008-09-30 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=120998
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:23:56.021259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belga, a luxemburgi és a holland kormány a legmagasabb szinten egyeztetett az ügyben a hét végén, a tárgyalásokba bevonták az Európai Központi Bank elnökét és az Európai Bizottság versenyügyi felelősét is. Az euróövezetben a Fortis banké az első nagy válság a hullámokban több mint egy éve gyűrűző nemzetközi pénzpiaci krízis keretében.
A vasárnap éjjel született döntés értelmében mindhárom állam közel felerészben (49 százalékban) felvásárolja a bank ott meglévő tulajdonát. A bank minden bizonnyal eladja érdekeltségeinek egy részét, köztük mindenekelőtt a holland ABN Amrótól tavaly megvásárolt - főleg biztosítói - tevékenységeket.
A Fortis részvényeinek értéke január óta több mint kétharmaddal csökkent, a múlt héten a részvényeinek árfolyama viszont meredek zuhanásba kezdett, csak pénteken mintegy 12 százalékkal, 14 éves mélypontra zuhant. A hét második felében már komoly válságjelenségek mutatkoztak az intézetnél. Elemzők azonban egyetértenek abban, hogy 85 ezer fős foglalkoztatottjával a bank túlságosan nagy ahhoz, hogy engedjék csődbe menni.
A cégvezetés a Fortis-részvények zuhanásáért a 700 milliárd dolláros amerikai csomagterv elfogadását követő tengerentúli piaci bizonytalanságot okolta.
Magyarországon a Fortis önálló fiókkal rendelkezik, és lízingcégeket is felvásárolt.