Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A parlament elé viszi a Fidesz az egyházi múzeumok ügyét

Nyílt levélben hívta fel a figyelmet nyolc Tourinform iroda vezetője az egyházi közgyűjtemények nehéz helyzetére. Az utóbbi évek egyre csökkenő állami támogatása miatt Halász János az Országgyűlés kulturális bizottságában kívánja megvitatni az ügyet.


Dátum: 2008-09-30 08:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:23:57.570267, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament kulturális bizottságának mai ülésén kívánja napirendre tűzni az egyházi közgyűjtemények állami támogatásának ügyét Halász János, a testület fideszes alelnöke. Szerinte felháborító, hogy az utóbbi években drasztikusan csökkent a nemzeti kincseket őrző intézményeknek juttatott költségvetési forrás.

"Eljutottunk oda, hogy már a társszervezetek is látják a problémát" - utalt az ellenzéki képviselő arra, hogy nyolc Tourinform iroda vezetője nyílt levélben fordult nemrég az illetékesekhez, hogy segítsék elő a turisztikai ágazat egyik legfontosabb hazai bázisának fennmaradását. "Az intézmények fenntartói rövid távon vállalták a megnövekedett terheket, mégis számos helyen kényszerültek a nyitvatartási idő csökkentésére, elbocsátásokra vagy átszervezésekre" - olvasható a levélben. Halász János szerint elfogadhatatlan, hogy a 2009-es kulturális turizmus éve előtt megint arról hallani: a szocialista kormányzat nem kívánja növelni a közgyűjtemények támogatását. Ismeretes, 2006-ban nyolcszázmillióról ötszázmillió forintra, majd a 2008-as büdzsében 325 millióra csökkent az állami támogatás.

"Ha a kulturális bizottság szocialista és szabad demokrata tagjai nem lesznek hajlandók napirendre tűzni az ügyet, a Fidesz egyedül kezdeményez szakmai konzultációt az érintettekkel. Rengeteg kárt okozott már eddig is a kormány a területen, ennek nem szabad folytatódnia" - mondta Halász János. Hozzátette: elfogadhatatlan a minisztérium álláspontja, miszerint az egyházaknak saját költségvetésükből kellene kigazdálkodniuk a hiányzó támogatást. Csepregi András, a szaktárca egyházi kapcsolatokért felelős titkárságának hivatalvezetője elmondta: az idén négyszázmillióval csökkent az az összeg, amellyel az állam kiegészíti a személyi jövedelemadóból a felekezetek javára tett egyszázalékos felajánlásokat . "Ez hátrányosan érintette az egyházi múzeumokat" - mondta a szakember.

Kapcsolódó elemek