Új híd, régi mulasztások
A Főváros korábbi vállalásainak ismeretében a Megyeri híd létrehozása csupán csepp a tengerben - írja közleményében Óbuda polgármestere.
Dátum: 2008-09-30 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:06.237238, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere üdvözli az M0-ás Duna-híd mai átadását. A folyó jobb és bal partján elterülő Óbuda és Újpest mindig jó viszonyt ápolt egymással. A híd, ennek a harmonikus kapcsolatnak a megjelenítésén túl, Budapest közúti forgalmának kiszolgálására tett jelentős infrastrukturális előrelépés.
Ugyanakkor sajnálattal kell megállapítanunk a Főváros korábbi vállalásainak ismeretében, hogy a Megyeri híd létrehozása csupán csepp a tengerben. A sors különös fintora, hogy épp az ígéreteiről rendre megfelejtkező főpolgármester és választói bizalmat elvesztő miniszterelnök adja át a hidat, mint az összetartozás szimbólumát.
A kerület önkormányzata nem először, s - Demszky Gábor irányítása alatt álló Fővárosi Önkormányzat munkavégzési hatékonyságát ismerve - nem is utoljára jelzi, hogy a megnövekedett személygépkocsi-forgalom a városrész határában új P+R parkolók megépítését követeli. A szomszédos településekkel megszületett az egyetértés az M0-ás körgyűrű nyomvonalának tekintetében. Úgy gondoljuk, hogy hidat és utat együtt kell építeni ezért nyomatékosan kérjük a hatósági engedélyeztetési munkák felgyorsítását, a 10-es és 11-es utak mielőbbi összekötése érdekében. Amennyiben Óbudát is a főváros részének tekinti a főpolgármester, úgy kerületünkből is tiltsa ki a kamionforgalmat, és ne engedje a Szentendrei út további terhelését. Végezetül kérjük a fővárosi vezetést, hogy emelje vissza a Budapest Szerződésbe az Aquincumi híd megépítését, és legalább a terveztetési munkákat 2010-ig kezdje meg!