Magyar borok sikere Párizsban
8. Vinalies Internationales 2002. Párizs elnevezéssel február 10 és 14 között megrendezett borversenyen a magyar borok kiemelkedő eredményt értek el.
Dátum: 2002-03-05 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=591
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:19:43.245643, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar borok egyre nagyobb számban vesznek részt a nemzetközi megmérettetésben. A francia versenyeknek nincs nagy tradícióik, de 1993 óta az országok és nemzetek legjobb borászainak teljesítményét, azaz borainak seregszemléjét bírálta ez évben már 12 bizottságban 7-7 szakember. A bírálók különböző bortermelő és borfogyasztó országokat képviseltek. A francia elnökök irányításával összegezték a szövegesen is leadott eredményeket. A 100 pontos bírálat országonként összesített eredményeit megtekinthetik: http://www.oenologuedefrance.fr.
Összesen 31 országból 2028 borminta érkezett Párizsba, több mint a fele francia termelőktől. Idén Magyarország kiemelkedően jól szerepelt, a 28 benevezett bor 46,4 százaléka lett érmes. Különösen nagy öröm, hogy a Tokaji aszúkat ismét aranyeső érte, mivel három borkülönlegesség; egy Tokaji aszú esszencia és két 6 puttonyos aszú kapott aranyat, és további 3 aszú ezüstérmet. A 2000-es millenniumi évjárat 3 vörös bora és 2 fehér bora, valamint a Törley Chardonnay brut pezsgő és az 1999-es György-villa selection Villányi Cabernet sauvignon felkeltette a magyar borok iránti érdeklődést.
Az érmes és érem közeli borok és a termelő országok szöveges ismertetőjét a Hachette kiadó könyv formájában is megjelenteti franciául: A világ 1000 legjobb bora borászok válogatásában - címmel.
Aranyérmes boraink: Tokaji 6 puttonyos aszú 1993, eredet: Tokaj név: Chateau Dereszla; Tokaji 6 puttonyos aszú 1972, eredet: Tokaj név: Corvinum Rt.; Pauleczky Tokaji Muscat lunel aszú esszencia 1994, Corvinum Rt.