Szűkös források
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium most meghirdetett pályázatai a korábbiaknál kedvezőtlenebbek a makói térség vállalkozóinak - állítja Martonosi György makói parlamenti képviselő. A honatya ennek ellenére jelentkezésre buzdítja az érintetteket, hogy a szűkös források minél nagyobb hányada kerülhessen a térségbe.
Dátum: 2003-03-27 09:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8672
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:25.107463, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A képviselő a tárca most megjelent tájékoztatója alapján úgy véli, a mostani pályázati források sokkal szűkösebbek, mint az előző két évben, azaz a Széchenyi Terv meghirdetését követő időszakban. Adatai szerint a városba és térségébe a Gazdasági Minisztériumtól közel 200 millió forint áramlott az elmúlt két esztendőben. Olyan beruházások kaptak támogatást, amelyek állami segítség nélkül valószínűleg nem kezdődhettek volna el: erre példa a klárafalvi Németh Toll Kft., a nagylaki kendergyár, a makói Sze-Ma Téglagyár, az ASS Bt., több községben bérlakások épültek, lakóházak hőszigetelését sikerült megoldani és turisztikai fejlesztésekre is jutott pénz.
A most napvilágot látott pályázatokat eleve szűkebb körben írták ki, mert kevés pénzt tud szétosztani a minisztérium, így félő, ezúttal kevesebb jut vidékünknek is - fogalmaz a képviselő. A honatya rámutaott: hátrányosan érinti a többnyire szerény tőkével rendelkező Makó térségi vállalkozókat, hogy változott a támogatások hányada - a korábbi ötven helyett húsz-harminc százalékra -, ráadásul vissza nem térítendő összeg helyett többnyire csak hitelkamat-támogatást kaphatnak a jelentkezők. Az ország más részein, ahol a vállalkozások eleve erősebbek, ez nem feltétlenül probléma, mifelénk viszont igen. Pedig most, az uniós csatlakozás előtt kellene komolyan megerősíteni a hamarosan minden eddiginél nagyobb versenybe kerülő magyar vállalkozásokat.
Szabó Imre - Délmagyarország online