Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megnyílt a világ legzöldebb múzeuma

A hétvégén megnyílt a világ legzöldebb múzeuma San Franciscóban. A Kaliforniai Tudományos Akadémia természettudományi múzeuma tíz évi tervezés és három évi átépítés után nyitotta meg újra kapuit.


Dátum: 2008-09-30 14:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:08.153318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A planetáriumnak és akváriumnak, valamint egy valósághű esőerdőnek is otthont adó 38 ezer négyzetméter területű komplexum tetejét élő növénytakaró borítja; 1,7 millió növény él a mintegy 2,5 hektáros tetőn, amely a 12 épületből álló múzeumot lefedi. A tetőszerkezet dimbes-dombos kialakítása természetes szellőzést biztosít, az épületben nincs szükség mesterséges légkondicionálásra.

A zöld, vagyis környezetbarát és energiatakarékos tervezés jegyében felújított épületben nem mérgező szigetelést alkalmaztak, úgynevezett passzív fűtő- és hűtőrendszerrel látták el, az acélszerkezetet hulladékfémből állították elő, és az áramszükséglet egy részét a tetőn levő 60 ezer napelem biztosítja.

A múzeumnak nemcsak az összetevői zöldek, az interaktív kiállításokat is a természet felfedezése, megmagyarázása és védelme szellemében állították össze. A látogatók egy helyen a Nintendo Wii-típusú videokonzoljához hasonlító játékkal bogarakat és lepkéket kaphatnak el, egy másik ponton kamerák és érzékelők segítségével nyúlhatnak bele a természetbe, amelyet tudósként fedezhetnek fel.

A Morrison digitális planetárium a leghatalmasabb a világon, a galaxis gigantikus méretű háromdimenziós modelljét is tartalmazza. Ez az első olyan múzeum, amely közvetlen összeköttetésben van az amerikai űrkutatási hivatallal, a NASA-val, az érdeklődők a valós idejű adatok alapján láthatják a világegyetem éppen aktuális képét.

Kapcsolódó elemek