Az EU érdeke is a szabad anyanyelvhasználat
Több száz millió eurót szán a következő években az Európai Unió a nyelvoktatás fejlesztésére.
Dátum: 2008-09-30 16:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121050
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:11.680461, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Leonard Orban, az Európai Bizottság többnyelvűségért felelős biztosa azt mondta: ennek Magyarország is hasznát veheti, hiszen a magyarok a közösség sereghajtói közé tartoznak az idegennyelvtudás tekintetében.
Leonard Orban, az Európai Bizottság többnyelvűségért felelős biztosa azt mondta: az európai forrásokból a kisebbségek nyelvének megőrzésére is jut. A román uniós biztostól azonban több képviselő éppen azt kérdezte, mit tehet az Unió Szlovákiával, ahol rendre nehezítik a kisebbségi nyelvhasználatot.
Az Unió hatásköre ezekben az ügyekben korlátozott, a döntések helyi szinten születnek, - mondta Leonard Orban. A magyar képviselők szerint az Unió érdekeit szolgálná, ha minden kisebbség szabadon használhatná anyanyelvét, miközben megtanulja a többségét, és még egy idegen nyelvet.