Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Épül a fecskendőgyár a Tatabányai Ipari Parkban

Az önkormányzat gazdaságfejlesztési stratégiájának célja a több lábon álló gazdasági szerkezet megteremtése, amelyben ma már kiemelt szerepe van a nagyobb hozzáadott értéket képviselő fejlettebb technológiák letelepítésének - mondta Bencsik János abból az alkalomból, hogy a Tatabányai Ipari Park Környére eső területén lerakták az amerikai BD Medical-Pharmaceutical Systems fecskendőgyárának alapkövét.


Dátum: 2008-10-01 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121132
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:36.743471, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polgármester tájékoztatott: a százmillió eurós beruházás a következő hat évben 500 munkahelyet teremt a városban. Bencsik János hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a megújuló energiaforrások és az egészségügyi-gyógyászati iparág fejlesztésére.

Alexander Conroy, a BD elnöke többek között arról beszélt, hogy azért esett a választásuk Magyarországra, mert közel fekszik termékeik európai felvevőpiacaihoz. Az ünnepélyes alapkőletételen még Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára, April H. Foley, az Egyesült Államok nagykövete és René Roudaut: Franciaország nagykövete szólt a megjelentekhez.

A BD gyógyászati eszközöket, berendezéseket és reagenseket gyártó globális orvostechnológiai céget 1897-ben alapították, székhelye az USA-ban, a New Jersey állambeli Franklin Lakes-ben található. A BD Medical-Pharmaceutical mintegy 28 ezer dolgozót foglalkoztat a világ 50 országában. A BD a gyógyszeres terápia eredményességének növelését, a fertőző betegségek pontosabb és gyorsabb diagnosztizálását, valamint az új gyógyszerek és oltóanyagok kutatásának és felfedezésének támogatását állítja működése középpontjába. Vezető szerepet vállalnak napjaink legfenyegetőbb betegségei, például a diabétesz, a HIV/AIDS, a tuberkulózis és a rák elleni harcban.

A vállalat Amerikában termelt bevétele megközelíti 3.100 millió dolláros értéket, míg az Amerikán kívüli bevétel közel 3.400 millió dollár, BD Medical-Pharmaceutical 2007-es nettó jövedelme közel 900 millió dollár volt.

Kapcsolódó elemek