Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Advertum-ügy - a Fidesz közleménye


Dátum: 2008-10-01 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:37.328811, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megbukni látszik a kormány terve, hogy az emberek pénzéből adjon garanciát egy hozzá feltétlenül lojális médiahálózat létrehozására. Az emberekkel szemben tisztességtelen, a jogszabályokkal pedig ellentétes, hogy a kormány 2,1 milliárd forintra akar garanciát adni egy felszámolási ügybe keveredett magáncég számára egy médiahálózat létrehozása céljából. Ismételten határozottan felszólítjuk a kormányt, hogy fejezze be a magyar futball támogatására való hazug hivatkozást, és vonja vissza a kiadott kormánygaranciát.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek