Tovább nőtt a munkanélküliség
Hiába szónokolnak foglalkoztatottsági mutatók javulásáról a kormánypárti politikusok, a tények - a gyárbezárások, az egzakt kimutatások - bizony cáfolják ezeket a "sikereket". Romló tendenciát jeleznek a KSH legújabb adatai is. A statisztikai hivatal mérése szerint a munkanélküliségi ráta a december-februári időszakban 6,4 százalékos volt, vagyis jóval magasabb a november-januárban és az előző év hasonló időszakában mértnél.
Dátum: 2003-03-27 10:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:26.643613, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt év decembere és 2003 februárja között a foglalkoztatottak száma 3 millió 903 ezer, a munkanélküliségi ráta pedig 6,4 százalék volt - közölte a KSH csütörtökön az MTI-vel.
A nemzetközi munkaügyi szervezet (ILO) ajánlása szerint számított munkanélküliségi ráta a december-februári időszakban szintén 6,4 százalékot mutatott, ami 0,7 százalékponttal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.
A munkanélküliségi ráta a KSH szerint 2002 november-januárban 6,1 százalék volt, 0,5 százalékponttal magasabb, mint 2001 azonos időszakában, míg ugyanebben az időszakban a foglalkoztatottak száma 3,902 millió volt, 23,8 ezerrel több, mint a bázisidőszakban.
A KSH megállapítja: az utolsó három hónapot a gazdasági aktivitás növekedése jellemezte. A munkavállalási korú népesség aktivitási rátája a december-februári időszakban 64,7 százalék volt, ami 1,5 százalékponttal magasabb, mint az egy évvel korábban.
A gazdaságilag aktív népességen belül mind a foglalkoztatottak, mind a munkanélküliek száma emelkedett.
A KSH jelentése szerint január hónaptól a részben új mintán folyó munkaerő-felmérés keretében - december-február hónapokban átlagosan - 3 millió 903 ezer foglalkoztatottat írtak össze, közel 64 ezer fővel többet, mint egy évvel korábban.
Ezen belül a női foglalkoztatottság nőtt gyorsabban, ám az adatokat kismértékben a részleges mintacsere is befolyásolta, e hatás számszerűsítésére azonban nincs mód - állapítja meg a KSH.
Az ILO-definíció szerinti munkanélküliségi ráta előző évihez képest 0,7 százalékkal magasabb értékében a szezonális hatás mellett a különösen kedvezőtlen időjárás is szerepet játszik, másrészt a munkavállalási korú nem foglalkoztatottak egyre nagyobb része tartozik az aktívan állást keresők közé.
Az EU-tagországok munkanélküliségi rátája az időszak középső hónapját jelentő januárban 8,2 százalék volt.
A munkanélkülieken belül valamelyest emelkedett a rövidebb munkanélküliségi periódusú esetek aránya, a munkanélküliség átlagos ideje 15 hónapra csökkent.
Minden ötödik munkanélküli 25 évesnél fiatalabb, s esetükben nőtt leginkább a munkanélküliségi ráta. A jelenlegi 13,1 százalékos érték 2,5 százalékponttal kisebb az unióra jellemző januári átlagnál.
Februárban 388 ezer fő minősült regisztrált munkanélkülinek. A nyilvántartott munkanélküliek közül 123 ezer fő kapott munkanélküli-ellátást, 3 ezren jövedelempótló támogatásban, míg az utóbbit felváltó rendszeres szociális segélyben 124 ezren részesültek.
MTI - fidesz.hu