Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

László Csabának tudnia kellett Kiss Malév-megbízásáról

László Csaba pénzügyminiszternek tudnia kellett a Malév Kiss Elemér ügyvédi irodájának adott megbízásáról, ugyanis a légitársaság igazgatóságában ott ült a Pénzügyminisztérium képviselője is. A pénzügyi tárca - elismerve, hogy munkatársát felelősség terheli az ügyben - most arra hivatkozik, hogy az érintett minisztériumi főosztályvezető csupán "természetes személyként" tagja a vezető testületnek, így nincsen tájékoztatási kötelezettsége.


Dátum: 2003-03-27 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8678
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:26.977046, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


László Csaba pénzügyminiszter kezdeményezésére azért kell távoznia a Malév igazgatóságának, mert a légitársaság megbízást adott az időközben épp emiatt távozni kényszerült kancelláriaminiszter ügyvédi irodájának.

László Csaba következetessége ebben azonban ki is merül, hiszen a minisztériumának szerződéskötésben betöltött szerepét már korántsem tartja ennyire fajsúlyosnak.

Kiderült ugyanis: a pénzügyi tárca vezetőjének legkésőbb a kontraktus létrejöttét követően tudnia kellett az ügyről, hiszen a társaság igazgatótanácsában a tárca egyik főosztályvezetője is helyet foglalt.

A Pénzügyminisztérium privatizációs és vagyonkezelő önálló osztályát vezető Enyedi Balázs ezentúl tagja volt annak a háromfős döntéshozó testületnek is, amely a forgács és Kiss Ügyvédi Irodát a megbízásra kiválasztotta.

A hatályos jogszabályok szerint ugyanakkor az állami vállalatok vezető testületeibe delegált munkatársak rendszeres beszámolásra kötelezettek az illetékes szaktárcának.

A pénzügyminisztérium most mégis arra hivatkozik, hogy Enyedi Balázs nem a PM delegáltja, hanem természetes jogi személyként vesz részt az igazgatótanács munkájában. Közölték ezért: emiatt a tájékoztatás sem kötelessége, de ha így lenne sem kellett feltétlenül tudnia, hogy a MeH-et vezető miniszter a forgács-Kiss Ügyvédi Iroda egyik tulajdonosa.

A szaktárcánál elismerték ugyanakkor: Enyedit a konkrét ügyben felelősség is terheli, ezért a PM-nél nem tartanak igényt a további munkájára.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek