Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltűnt 450 milliárd a költségvetésből

Tisztázni kell annak a 450 milliárd forintnak a helyzetét, mellyel nem tud elszámolni a kisebbségi kormány - hangzott el Répássy Róbert csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2008-10-02 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:48.896284, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A házbizottsági ülésen a Fidesz indítványozta a zárszámadási törvény parlamenti vitájának felfüggesztését, azért hogy az Országgyűlés Költségvetési Bizottságában a Pénzügyminisztérium, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), és az Állami Számvevőszék illetékeseit meghallgathassák. Répássy Róbert a zárszámadási vita felfüggesztésének okaként elmondta, hogy a KSH leleplezte a kisebbségi kormányt, amely nem tud elszámolni a 2007-es évre vonatkozóan 450 milliárd forinttal. A kormány által beterjesztett 2007-es zárszámadásban ugyanis 5,5 százalékos hiány szerepel, azonban kiderült, hogy a Pénzügyminisztérium 450 milliárd forinttal tévedett, és a KSH adatai szerint csak 5 százalékos lett a hiány. Ez pénz majdnem duplája az egészségügyből elvont 250 milliárdnak, amely miatt az ágazat a működőképességének határa jutott, egyes kórházaknak be kellett zárnia, orvosok, ápolók, betegek ezrei kerültek bizonytalan helyzetbe, és műtétek maradtak el - jegyezte meg a fideszes politikus.

Hol van ez a pénz? - tette fel a kérdést a Fidesz frakcióigazgatója, hozzátéve: ez az összeg ugyanis benne volt a 2007-es költségvetésben. Felmerül annak a gyanúja, hogy ezt a pénzt az MSZP az előrehozott választásokra spájzolta - figyelmeztetett Répássy Róbert. Nincs új a nap alatt, ez jól ismert szocialista módszer, hiszen korábban trükkök százaival verték át egész Magyarországot, a köztársasági elnököt, az Európai Uniót, amikor a 2006-os választások előtt meghamisították az ország gazdasági állapotát mutató adatokat - emlékeztetett a képviselő. A zárszámadási törvény parlamenti vitájára ennek a kérdésnek a tisztázásáig nem kerülhet sor. Tisztázni kell az eltűnt 450 milliárd forint helyzetét, mellyel nem tud elszámolni a kormány - szögezte le.

Szili Katalin házelnök korábban elmondta, hogy a zárszámadási törvény vitájának felfüggesztésére a jövő héten térnek vissza, mert a törvény tárgyalását a következő héten tervezi a parlament. Répássy Róbert reményei szerint addig az elnök összehívja az illetékes bizottságot, és a zárszámadási törvény 450 milliárdos eltérését tisztázni tudják.

Kapcsolódó elemek