Répássy Róbert (Fidesz) levele Török Zsoltnak (MSZP)
Dátum: 2008-10-02 13:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:49.202054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Török Zsolt képviselő úr részére
Magyar Szocialista Párt
Budapest
Tisztelt Képviselő úr!
Kedves Zsolt!
Tegnap örömmel olvastam a sajtótájékoztatódról szóló tudósításokat, amelyek alapján immár Te is fontosnak gondolod, hogy kiderüljön az igazság a fideszes országgyűlési képviselők törvénytelen lehallgatása ügyében.
Köszönettel vettem érdeklődésedet jogi lépéseink ügyében is, ezért szíves tájékoztatásodra megküldöm a törvénytelen lehallgatások miatt három napja, azaz már hétfőn megtett feljelentésünket.
Üdvözlettel:
Répássy Róbert