Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bírósági verdikt: Kovács László hazudott

Jogerősen megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, amelyet Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke ellen indított a tavalyi országgyűlési választások két fordulója között tett nyilatkozatai miatt.


Dátum: 2003-03-27 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8679
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:27.290234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fővárosi Bíróság csütörtökön kihirdetett másodfokú ítéletében jogerőre emelte az elsőfokú döntést.

Eszerint Kovács László megsértette a párt jó hírnevét, amikor tavaly április 18-19-i nyilatkozataiban arról beszélt, hogy egy nagy magyar állami vállalat külföldön készíttet hamis MSZP-s röplapokat, és azokat a kampánycsend idején akarják szétosztani.

Kovács László akkori nyilatkozatai szerint a választások első fordulója után vesztésre álló pártnak állt érdekében, hogy egy számára kedvezőtlen választási eredmény esetén megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy a szocialisták választási csalást követtek el.

Kovács László az ítélet szerint hamis látszat keltésével sértette meg a Fidesz jó hírnévhez fűződő jogát, ezért a bíróság kötelezte a szocialista politikust arra, hogy három országos napilapban tegye közzé az ítélet rendelkező részét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek