Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A "Robin Hood" adót végül a fogyasztók zsebéből húzzák ki

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szerdai ülésén Bencsik János, a Fidesz képviselője rámutatott arra, hogy a kormány által javasolt új adónem terheit a szolgáltatók előbb-utóbb áthárítják majd az energiafogyasztókra. Ennek következtében az átlagos fogyasztó terhei növekedni fognak. A kormányjavaslat leginkább arról a tényről kívánja elterelni az érintett lakosság figyelmét, hogy a gáz- és távfűtés támogatására rendelkezésre álló költségvetési forrásokat az idei 82 milliárdról 66 milliárd forintra kívánja csökkenteni. A gázár hatósági árának növelését, valamint a kormányzati elvonást lenne hivatott ellensúlyozni a "Robin Hood" adó.


Dátum: 2008-10-02 14:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121182
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:51.917578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A törvényjavaslat címével ellentétben nem a távhőszolgáltatás versenyképességének javítására, hanem a kormányzat szociális érzéketlenségének palástolására tesz kísérletet. Mindezt úgy igyekszik biztosítani, hogy a népharagot a "népnyúzó" szolgáltatókra kívánja áthárítani. Illúzió az, hogy az újonnan bevezetendő nyolc százalékos adó terheit a szolgáltatók nem fogják áthárítani a fogyasztókra. Ráadásul a tervezet külön kívánja megadóztatni a szénhidrogén kitermelőjét, a szállítóvezeték tulajdonosát, a gázszolgáltatót és az energia előállítóját, mely áremelkedési láncreakciót idézhet elő. - fogalmazott Bencsik.

Az új adó terhei így hatványozottan jelentkeznek majd a végfogyasztó lakosság terheiben. Tragikomikusnak minősíthető, hogy a tervezett adónem hatálya kiterjed azokra a távhőszolgáltatókra is, amelyek az általuk működtetett berendezés által villamos-energiával kapcsoltan állítják elő a hőenergiát. Az új jogszabály csökkenti a kapcsolt energiatermelés hasznát, amely végül a távhőszolgáltatási díj ismételt növekedéséhez vezet.

A javaslat átgondolatlanságára, valamint a hatályos jogszabályi környezet hiányos ismeretére vall az, hogy a javaslat az önkormányzatok ár-megállapítási jogkörét gyakorlatilag az ár kihirdetésére korlátozná, hiszen azt áthelyeznék a Magyar Energia Hivatal (MEH) hatáskörébe. Ugyanakkor magáért a szolgáltatásért továbbra is a települések lennének a felelősek. A negyedéves gázár változások követése a MEH számára biztosítandó 90 napos ügyintézési határidőnek, valamint az önkormányzatok javaslatban előírt húsz napos előzetes közzétételi kötelezettségének következtében, négy-öt hónapos késedelemmel valósulhat meg. Ez viszont milliárdos nagyságrendű finanszírozási hiányt jelenthet a távhőszolgáltatóknak, mely végső soron az ellátás biztonságát veszélyeztetheti. Sajnálatos, hogy a Kormány a Fidesz forgalmi adó csökkentésére vonatkozó javaslatát érdemben meg sem vizsgálta. - mondta az ellenzéki képviselő.

A bizottsági ülésen feltett kérdésre a Kormány képviselője mindössze annyit mondott, hogy a kedvezményes áfa-kulcs alkalmazása az Európai Unió szerint nem jó megoldás. Az Unió számára lehet, hogy nem, de Olaszország, Csehország, Litvánia és Észtország fogyasztói számára biztosan az, hiszen a fenti országok kormányai bevezették a távhőszolgáltatásra vonatkozó kedvezményes általános forgalmi adót. - mondta Bencsik János.

Kapcsolódó elemek