Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háború a nyugati sajtókommentárok tükrében

Ha a csúcstechnológia harci eszközei nem hozzák meg a kívánt eredményt, akkor az Egyesült Államok stratégiaváltásra kényszerülhet - vélekedik a holland de Volkskrant.


Dátum: 2003-03-27 11:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8680
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:27.586665, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szociáldemokrata irányultságú újság szerint Washington a technológiai és informatikai fölényében bízva támadta meg Irakot. A szívós ellenállás fényében azonban kénytelen lesz durvább módszerekhez folyamodni - ez az a csapda, amelyet Szaddám Huszein elnök állított a szövetségeseknek. Ilyen csapdát azok állítanak, akiknek már nincs veszítenivalójuk - közönséges és véres háború Szaddám színvonalán. Ez fokozza a nemzetközi ellenállást a háborúval szemben, egyúttal megnöveli a feladat nagyságát, háttérben a türelmetlen közvéleménnyel és olyan társadalommal, amely azonnali megoldásokhoz szokott.

Az Algemeen Dagblad aggodalmának ad hangot az amerikai elnök által háborús célokra kért 75 milliárd dollár kapcsán. Mint rámutat, George Bush hatalomra jutása óta máris jelentősen megnőtt a költségvetés hiánya. Ennek dacára kitart adócsökkentési elképzelése mellett, amelyből azonban főként a magasabb jövedelműek fognak hasznot húzni. Jogos az aggodalom, hogy az amerikai - és vele a nemzetközi - gazdaságnak ez tartós problémát fog okozni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek