A kormány késéssel várja a világgazdasági átalakulásokat
Fáziskésében a kormány: ma már nem dicsőség a globális változások fenyegetésének felismerése. Mára a megoldást kellene prezentálni - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.
Dátum: 2008-10-02 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121196
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:56.126778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezeknek a változásoknak a felismerése rég nem dicsőség a kormánynak. Dicsőség az lenne, ha már tudnák a megoldást - jelentette ki Szijjártó Péter. A kormány alkalmatlannak, tehetetlennek bizonyult ismét, hiszen a fél éves csúszás miatt még nincs elképzelésük válaszról, követhető stratégiáról. A kérdés pedig nem tűr halasztást: mi lesz Magyarország stratégiája a világgazdasági átalakulásban?
Szijjártó rámutatott két elhalasztott lehetőségre: az adótörvényekre és a költségvetés rendszabályozására. Soha nem volt még ugyanis ekkora szükség adócsökkentésre és új munkahelyek teremtésére. A kis-, és középvállalkozások helyzetén teherkönnyítéssel lehetne segíteni, erre a kormány ismételten növelte az adókat - mutatott rá a Fidesz szóvivője.
Összességben azt mondhatjuk - szögezte le Szijjártó -, hogy a kormány képtelen kezelni ezt a helyzetet. Több hónapjába került ugyanis csak a probléma felismerése, pedig már az egész világ a globális átalakulásokról beszél. Egyetlen megoldás van: adócsökkentés és munkahelyteremtés. Tíz év alatt egymillió új munkahely megteremtésével és az adóterhek tartós csökkentésével enyhíthetjük a világgazdasági változások hatásait Magyarországon - jelentette ki végül a fideszes képviselő.