Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az EU szembeszáll a kalózokkal

A tagállamok védelmi minisztereinek Dauville-i informális találkozóján tíz ország jelezte, hogy kész részt venni a szomáliai partok mellett garázdálkodó kalózok elleni, novemberre tervezett európai katonai műveletben.


Dátum: 2008-10-02 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121199
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:24:57.050062, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hervé Morin vendéglátó miniszter Franciaországot, Nagy-Britanniát, Németországot, Spanyolországot, Portugáliát, Svédországot, Hollandiát, Belgiumot és Litvániát sorolta föl jelentkezőként, a tízedik országot nem nevezte meg. A portugál védelmi minisztérium szóvivője ugyanakkor közölte: Lisszabon csak politikai támogatást tud nyújtani egy ilyen akcióhoz, katonai eszközökkel nem járulna hozzá.

A francia védelmi miniszter elmondta: a tanácskozáson felhatalmazták Henri Bentégeat vezérezredest, az Európai Unió katonai bizottságának elnökét, hogy folytassa a művelet tervezését annak érdekében, hogy azt novemberben elindíthassák. A katonai műveletet valószínűleg a NATO-val együttműködve indítják novemberben.

2008 januárja óta legalább 55 hajót ért támadás az Ádeni-öbölben és az Indiai-óceánon. A támadók minden esetben szomáliai kalózok voltak. A kelet-afrikai ország teljes káoszba süllyedt a polgárháború 1991-es kezdete óta.

Kapcsolódó elemek