Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Benyújtotta pályázatát a bábolnai földekre Komárom megye

Völner Pál, a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke személyesen benyújtotta a megye pályázatát a Bábolna Zrt. által használt földterületek megvételére csütörtökön.


Dátum: 2008-10-03 09:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:08.143647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MNV Zrt. 2943 hektár termőföld értékesítésére írt ki pályázatot összesen 1 milliárd forintnyi minimális vételárral. A megye hét terület megvételére pályázott, a területek nagysága összesen 2130 hektár, a megajánlott vételár közel 1,3 milliárd forint - tájékoztatta Völner Pál az MTI-t.

Hozzátette: a megye a haszonbérletre szánt közel 2000 hektár föld megszerzésére is pályázni fog, erre 200-300 millió forintot szánnak.

Az elnök elmondta, az átvevők tájékoztatása szerint az ajánlatokat egy futár Budapestre viszi, ahol közjegyző jelenlétében lesz borítékbontás.

Komárom-Esztergom megye közgyűlése a jobboldali képviselők szavazatával hatalmazta fel az elnököt, hogy 1,5 milliárd forintért a megye vásároljon, vagy béreljen földeket a helyi gazdák védelme érdekében Bábolna környékén. Azért döntöttek így, mert véleményük szerint a privatizáció jelenlegi formája, a nagy táblák kialakítása az itt élő gazdálkodók helyett a nagybirtok kialakulásának kedvez. A voksoláskor Komárom-Esztergom megye szocialista képviselői kikapcsolták szavazókészüléküket.

A tervek szerint a megvásárolt vagy haszonbérelt földek megművelését helybéli gazdálkodókra bíznák, így megmaradnának a mezőgazdasági munkahelyek.

Kapcsolódó elemek