Egy napra betiltják a dohányzást Indiában
Gandhi születésének évfordulóján, csütörtökön egy napra betiltják a dohányzást India nyilvános helyein. Az indiai kormány szerint az emberek egészségügyi problémáinak 40 százalékáért a dohányzás a felelős.
Dátum: 2008-10-03 10:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121251
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:12.894815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Indai bejelentette, hogy csütörtökön, Gandhi születésének évfordulóján egy napra bevezeti a világ legnagyobb dohányzási tilalmát - írja a Times című brit napilap.
Az intézkedés során az ország 1,23 milliárd állampolgárának tiltják meg, hogy rágyújtson bárokban, hivatalokban, buszvárókban vagy más nyilvános helyeken. A tilalom megszegői 200 rúpiás - közel 730 forintos - büntetésre számíthatnak. Ez pedig azért számít komoly összegnek, mert több embernek mindössze ennyi a napi keresete az ázsiai országban.
Egészségügyi szakértők elismerik, hogy az egynapos akciótól nem várható komoly előrelépés egy olyan országban, ahol a nyilvános vizelés betiltásával sem tudtak számottevő eredményt felmutatni. A szakértők azonban felhívják a figyelmet, hogy ha nem tesznek komoly lépéseket a dohányzás visszaszorítása érdekében, akkor a középosztály valóssággal összeroskadhat a rákos és az érrendszeri megbetegedések miatt.
Az indiai kormány szerint az indiaiak egészségügyi problémáinak 40 százalékáért a dohányzás a felelős. Az országban 250 millió ember dohányzik, a füstülők aránya jelentősen nő például a nők között is.