Szegeden vendégszerepel Montserrat Caballé
Montserrat Caballé lesz a sztárvendége a szegedi szabadtéri játékok idei évadjának; a világhírű spanyol operaénekes áriaestet ad augusztus 9-én a Dóm téren. Ezt a Szegedi Nemzeti Színház és Szabadtéri Játékok megbízott főigazgatója jelentette be csütörtökön sajtótájékoztatón, a szabadtéri játékok műsorát ismertetve.
Dátum: 2003-03-27 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8683
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:28.527578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kocsis László Levente tájékoztatása szerint az idei évad július 11-én egy ExperiDance produkcióval kezdődik: Román Sándor tánctársulata bemutatja a Lúdas Matyi történetét feldolgozó táncművet. Az előadás az azt követő napon is látható a szegedi Dóm téren.
A szabadtéri játékok műsorán augusztus 17-ig 9 zenei és táncest, illetve színházi bemutató szerepel, összesen 15 előadásban.
Első alkalommal állítják színre Lehár Ferenc: A víg özvegy című operettjét, amely augusztus 15-én, 16-án és 20-án szerepel a műsorban. Az ismertetés szerint Angyal Mária rendezi a tradicionális, reprezentatív előadást, a szerepek többségét szegedi színészek játsszák.
Verdi: Aida című operája Nagy Viktor rendezésében egy korábbi bemutató felújítása, július 18-19-én látható.
Július 25-én a hagyományos néptánc gálára várják a műfaj kedvelőit: a Balt Orient című produkció a Kárpát-medencei folklór múltját és jövőjét mutatja be, részben tradicionális, részben a progresszív irányzatok jegyében készített koreográfiákkal, 150 táncos és zenész közreműködésével.
Másnap az immár szintén hagyományos Dóm Dixi Gálára várják a közönséget.
A fennállásának ötödik évfordulóját Szegeden ünneplő Musical Színház Webber-Rice: Jézus Krisztus szupersztár című musicaljével augusztus első három napján lép színpadra, az ukrán Virsky Balettet pedig augusztus 8-án láthatja a közönség.
A szabadtéri játékok idei évadja augusztus 17-én világzenei gálaesttel ér véget.
MTI - fidesz.hu